A Hangfoglaló Program a Bánki-tó partján

2018. 07. 06.

 A Hangfoglaló Program is ott lesz az ország legkisebb nagyfesztiválján
2018. 07. 05. HÍREK
Egy hét múlva kezdődik a Bánkitó Fesztivál, Nógrád megyében, ahol festői szépségű környezetben a legfrissebb hazai és külföldi bandák, illetve dj-k fognak zenélni. A folyamatosan megújuló programsorozaton a Hangfoglaló Program negyedik évadában támogatott előadók is fellépnek.

A Hangfoglaló Program évről-évre együttműködik hazánk fesztiválszervezőivel, egyrészt azért, hogy a potenciális pályázóknak, érdeklődőknek segítséget, tanácsot adjon, másrészt pedig, hogy ezeken a rendezvényeken a Program fellépési és bemutatkozási lehetőséget biztosít az adott év Induló Előadói Alprogramjában támogatást nyert produkcióknak. Hazánk legizgalmasabb, eltérő elhelyezkedésű, méretű és profilú fesztiváljaival együttműködve összesen 58 koncertet hallgathat meg a közönség a Hangfoglaló Program zenészeitől, zenekaraitól, melyek közül az egyik legizgalmasabb helyszín a Bánki-tó partján szervezett fesztivál

Progresszív, kortárs, folyamatosan megújuló: ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a Bánkitó zenei programját, amelyben idén több, a Hangfoglaló Program által támogatott zenekar is helyet kapott. „A célunk az, hogy összehozzuk a környék produkcióit és megmutassuk az európai zenei színtér legfrissebb és legizgalmasabb bandáit. A Bánkitón idén megtudhatod, mit hallgatnak majd a többiek jövőre” – vallják a fesztivál szervezői.

Ha hiszünk nekik, akkor a közeljövőben sokat hallunk még a hangfoglalós fellépőkről is: július 11-én az EPMK, július 12-én a SONYA, július 13-án a Papaver Cousins, július 14-én pedig a Freakin’ Disco zenél majd a Mocsár és a Tószínpadon.

A Hangfoglaló Program roadshowja júliusban további helyszíneken folytatódik, jön még a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a Campus Fesztivál, végül pedig a Művészetek Völgye.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink