A Cry Free az Analog Music Hall-ban kezdi az őszt! Vendég: Amberjack

2018. 09. 07.

Pénteken, azaz ma a Cry Free Budapest legújabb klubjában, az Analog Music Hall-ban lép fel, ahol az előzenekara a feltörekvő stílusban hasonló, de saját dalokat játszó Amberjack lesz.

A szeptember 7-i koncert valódi szezonnyitó lesz a zenekar számára, hiszen a hosszú nyári szünet után itt hallhatják újra a rajongók a csapatot, ráadásul egy olyan helyszínen, ahol ők is először lépnek fel. A nagy színpad és a profi körülmények mindenesetre méltóak lesznek az ősz nyitóbulijához, ahol Atkáék rendhagyó műsorral, ritkaságokkal nyűgözik majd le a közönséget. Aki ismeri őket, tudja, hogy mennyire hitelesen adják vissza a Deep Purple hangzását. Nem véletlen, hogy több évvel ezelőtt Jon Lord, a Deep Purple azóta már sajnos elhunyt billentyűse is őket választotta turnéjának alapzenekaraként. A csapat azóta is a külföldi mezőny élén jár, hiszen 13 éves nemzetközi karrierjük során Európa 8 országába, sőt még az ázsiai kontinensre is eljuttatták a világ egyik legautentikusabb Deep Purple emlékműsorát, amely eredeti felállásban, eredeti hangszerekkel, illetve az eredetiekhez megszólalásig hasonlító énekhangokon csendül fel.

A zenekar vendége a fiatal, energikus és egyre ismertebb Amberjack lesz. Billentyűsük, Budai Benjamin régi álma teljesül ezen a koncerten, hiszen Soós Norbi legendás, védjegynek számító 50 éves és 200 kilós Hammond orgonáján játszhat. A csapat első allbuma tavaly tavasszal jelent meg Storm címmel. Azóta sok fesztiválon léptek fel, valamint olyan külföldi és magyar előadók vendégei voltak, mint Dan Patlansky, az olasz LaceBlack, valamint a Whitesnake és a Blue Murder basszusgitárosa, Marco Mendoza. A srácok a Supernem-mel is járták az országot, Ganxsta Zolee-ék előtt is bemutatkoztak, sőt a Mobilmánia előtt a Barba Negra Trackben is felléptek.

https://www.youtube.com/watch?v=qH44ch1eBo8


https://www.youtube.com/watch?v=rdfmIrQ07ZI


Jegyek a helyszínen, illetve a tixa.hu oldalán kaphatóak!


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink