„A boldogság számomra az élet esszenciája” – Karányi új dala a Soundon debütált

2016. 07. 23.

A Balaton Sound zárónapjára Karányi vendége volt John Withfield, akivel élőben is bemutatták a fesztivál ideje alatt debütált "Together" című számot. A hamarosan megjelenő EP-ről, a különleges koncertről és arról, miként éli meg a boldogságot, Karányi Dániel a JANA stégen beszélt.

„A mai koncerten bemutattuk az új dalunkat Johnnal a „Together” című dalt, és nagyon jó fogadtatása volt, nagyon élveztük. Igazából mindig öröm játszani a Balaton Soundon, mert a Balaton-part fantasztikus élmény és szeretek utána - előttebelecsobbanni a vízbe”- meséli Karányi Dániel, a népszerű dj, producer.  A most megjelent dal a július 26-án – Karányi születésnapján – megjelenő EP felvezetője, amire a „Togethe” mellett két másik dal is felkerül.

A boldogság – mint mondja – számára az élet esszenciája: „A boldogság nélkül mindenki depressziós lenne, ami egyébként néha jó, de nagyon fontos, hogy valami feloldja azt, olyan, mint a dúr meg a mol. A dúr hangzás mindig egy pozitív irányt vesz a zenében is és a „Together” is egyébként pont erről szól - meg a korábbi dalaink is a Johnnal -, mindig van egy ilyen keserű, de édes hangulata az összes számunknak és mindig az élet pozitív oldalát próbáljuk bemutatni. Számomra a boldogság az mindig egy ellenponttal párosul, akkor van igazán boldogság, hogyha az ember felszabadul valamilyen negatív élménytől, mert számomra a boldogság az egy komplex élmény” – teszi hozzá, már az utolsó esti buli hevében, további részleteket pedig az alábbi videóból ismerhettek meg.

Videó: https://youtu.be/UrW_og0xVCA

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
2026. 03. 23.
Közzétette a hazai hangfelvétel piac digitális és fizikai értékesítésének 2025-ös statisztikáit a MAHASZ. Közel 2 milliárd forinttal nőtt a zenei streaming magyarországi bevétele, ezáltal a teljes digitális forgalom is.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink