A Backstage Debrecenbe megy

2019. 11. 12.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogramjának Backstage sorozata a hatodik évadban nagy figyelmet fordít arra, hogy a zeneipar minden területén dolgozónak új, hasznosítható ingyenes szakmai edukációt tudjon nyújtani. Az új helyszínek, és az átalakított struktúra kiterjed a Budapesten kívüli állomásokra is, melyek közül az első esemény helyszíne november 20-án Debrecenben a Nagyerdei Víztorony.

Program
16.30-17.30.
Hogyan hoz bevételt a dal?
Digitális zeneterjesztés és az aggregátor cégek
Előadó: Sebestyén-Gallasz Enikő (WMMusicDistribution)

Az élőzene, vagyis a koncertek mellett a stúdióban rögzített dal is lehet plusz bevételek forrása. A digitális térben összegyűjthető és kiemelésekkel, ügyes elhelyezésekkel maximalizálható a streamért, leöltésekért járó bevétel, mindezzel foglalkoznak az aggregátor cégek. Sebestyén-Gallasz Enikő a WMMD zenei aggregátorcég vezetőjeként mutatja be, hogy hogyan működik a zenék terjesztése a küldönböző digitális felületeken, milyen információkat kell ismerni, annak érdekében hogy bevételekhez jussanak a zenészek.


17.45-18.45
Zenei brandépítés
Résztvevők: Siklósi Örs (AWS), Rusz András (The Biebers / Official), és Réz György (Majdnem Híres Rocksuli)
Moderátor: Reszegi László

A digitális térbe napról-napra felkerülő ezernyi dal közül nem feltétlenül a legjobban megírt, legslágeresebb track lesz sikeres. Arra a klipre-dalra kattintunk, amihez leginkább kapcsolódni tudunk, ami felkelti a figyelmünket, és amelyiknek értjük az üzenetét. Arról, hogy mit is jelent mindez a zenekari menedzsmentben és a kommunikációban, hogyan építünk sikeresen brandet egy produkció köré Siklósi Örs (AWS), Rusz András (The Biebers) és Réz György (Majdnem Híres Rocksuli) fog beszélgetni Reszegei László moderálásval.


19.00-19:30
Debrecen Zenei Koncepciója - fórumbeszélgetés
Felvezető és moderátor: Süli András

Pár éve együtt ünnepeltük az ötvenéves debreceni rockzenét. De hogyan telik a következő ötven év? Hogyan tud a város létrehozni egy olyan támogató ökoszisztémát, amelyben a zenélés - mint kreatív alkotás - több teret kap? 2019 első felében elkészült az a szakmai anyag, amelyre felépülhet egy városi zenei koncepció, egy zenei program, amely segítheti a színtér fejlődését, előrejutását. Remélhetőleg hamarosan találkozunk az első konkrét intézkedésekkel is. Egy rövid felvezető után bárki nyugodtan megfogalmazhatja kérdéseit, javaslatait a koncepcióval kapcsolatban.

A program Facebook eseménye elérhető ITT.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink