25 induló formáció és 61 klub kap támogatást

2016. 10. 24.

Huszonöt együttes és énekes kap támogatást ebben az évadban a Cseh Tamás Program (CSTP) Induló Előadói Alprogramjából, míg a Klubtámogatói Alprogram révén 53 fővároson kívüli és 8 határon túli könnyűzenei koncerthelyszín jut pluszforráshoz.
Október 26-án adják át a támogatásról szóló elismeréseket azoknak a könnyűzenei formációknak, amelyek élhetnek a CSTP harmadik évadában, az Induló Előadói Alprogram által biztosított 2-2 millió forintos támogatással. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri – összesen 45 könnyűzenei szakember - pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott.
A támogatott előadók: Alone in the Moon, Antonia Vai Band, Áron András Apey, Baron Mantis, Bekvart, Belau, The Couple, Deep Glaze, Drastik Putto, Flatband, Hangácsi Márton, Hoodoo Offenders, Ív, Kamilka és a Pesti Sikk, Kies, The Luckies, Massza, NB, No Sugar, Róqa, Synema, Useme, Window, Yesyes, YOULI.

A tavalyi győztesek. Forrás: CSTP

Ugyancsak eldőlt, hogy a Klubtámogatói Alprogram két pályázata révén, mely fővároson kívüli és határon túli könnyűzenei koncerthelyszínek kapnak támogatást rendszeres, élőzenei és belépős programjaik megvalósításához. A tavalyi keretet a kollégium idén 60 millió forinttal megemelt, ám ezt is mintegy 5%-kal túllépte. Elsősorban azért, mert a testület minden megyében és egyetemi városban szeretett volna legalább egy klubot támogatni, illetve a kollégium próbált minden támogatottnak az igényelt összeghez közeli forrást megítélni. A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg, összesen 16,5 millió forintot.
Támogatásba részesülő klubok: Agóra Művelődési és Sportház (Szombathely), Armstrong Klub (Baja), Atelier Klub (Kolozsvár, Erdély), Atlantis Klub (Zalaegerszeg), Balaton Színház (Keszthely), Bátonyterenyei Városi Közművelődési Központ, Biatorbágyi Faluház, Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd), Bridge Hallgatói és Ifjúsági Klub (Győr), Budakalászi Művelődési Ház, Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron), Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba), Csongrádi Művelődési Központ, Debreceni Egyetem Nagyerdei Víztorony és a Hall klubjai, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Expresszó Klub (Veszprém), FEZEN Klub (Székesfehérvár), Fröccs (Kiskőrös), Gödör Klub (Eger), Gyulai Várszínház, Hangár Music Garden (Sopron), Hang-Ár Music Pub (Kaposvár), Helynekem (Miskolc), Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét), JATE Klub (Szeged), Keresztury Dezső VMK PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Komáromi Városi Művelődési Központ (Felvidék), Lehel Film-Színház (Jászberény), Madách Imre Művelődési Központ (Vác), Malom Café (Mosonmagyaróvár), Máriapócsi Kulturális Központ, Millenniumi Kávéház (Szeged), Móricz Kert (Nyíregyháza), Moszkva Kávézó (Nagyvárad, Erdély), Mozi Club (Somorja, Felvidék), MusiCat Pub (Szatmárnémeti, Erdély), Nagyszénási Kulturális Központ, Nappali Bár (Pécs), Nemcsak a Jazz Klub és a Hallgasd Helyben Könnyűzenei Klub (Szigetszentmiklós), Park Klub (Mosonmagyaróvár), Park Music Hall (Kaposvár), PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Posticum Kulturális Központ (Nagyvárad, Erdély), Roncsbár (Debrecen), Rock Café (Hajdúszoboszló), Rómer-ház (Győr), Roxxy Music Café (Tatbánya), Sárvári Nádasdy-vár, Shop-Stop Klub (Kapuvár), Siculus Ifjúsági Ház (Székelyudvarhely, Erdély), Soul Hunter Music Club (Dunaszerdahely, Felvidék), Start Műhely (Gyöngyös), Szabad Kikötő Kulturális Centrum (Pécs), Szenes Klub (Pécs), T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely), TISZApART Mozi (Szolnok), Trafó Club (Gödöllő), Vadorzó Klub (Tatabánya), Váróterem Klub (Szolnok), Veres Péter Kulturális Központ (Balmazújváros), Zebra Club (Szarvas).

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink