20+1 zenekar kapott támogatást a Hangfoglaló Program induló előadói pályázaton

2018. 11. 05.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjára idén pályázó 309 formáció közül 76 előadó és zenekar léphetett fel október közepén a zeneipari szakemberekből és zenészekből álló szakmai zsűri előtt, az A38 Hajó nagyszínpadán. November 5-én, ugyanezen a színpadon vehették át az okleveleket azok a formációk, amelyeket a zsűri ajánlását is figyelembe véve az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma kiválasztott.
„A 309-ből benne lenni a 21-ben igazán jó arány. A 309 pályázó zenekar nemcsak azt mutatja számunkra, hogy van legalább 1500 olyan ember, akik önmagának és másoknak boldogságot akar szerezni a zenéléssel, de azt is megüzeni, hogy volt értelme a Hangfoglaló Program elmúlt öt évének, volt értelme öt év alatt 3,5 milliárd forintot a könnyűzenére fordítani” – mondta el a november 5-i oklevélátadó ünnepségen Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást. Köztük olyan zenekarok, mint az első évadban támogatott Margaret Island, Lóci Játszik, a második évados Run Over Dogs, a harmadik évadból az USEME vagy a tavalyiak közül – a mostani oklevélátadón is fellépő – The Blubebay Foxes.
Az idei támogatottak is ugyanarra vállalkoznak, mint az előttük járók: minimum öt új dalt rögzítenek profi körülmények között, megjelentetnek egy új albumot, elkészítenek egy videoklipet, és a friss anyagukat be is mutatják. A Hangfoglaló Program nemcsak pénzzel, de mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat. Akik közé idén a Budapest Music Expón rendezett megyei tehetségkutatók országos döntőjének győztese is bekerült, így az alábbi 20+1 formációból áll össze a Hangfoglaló Program 2018/2019-es évadában támogatott induló zenekarainak listája:
• Antal Gábor Trio
• Árnyéknyúl
• Beb-Hop Slammers
• Carson Coma
• Dánielfy Gergő és az Utazók
• Darjeeling
• DLRM
• Haraszti Ádám Projekt
• KASSANDRA
• MADRAPUR
• Marble Mist
• Néhai Bárány
• OHNODY
• PLASTICOCEAN
• Ruby Harlem
• Slow Village
• Terra Profonda
• The Pontiac
• The Sharon's
• Tibes
• Fangler's

Forrás: Hangfoglalo.hu
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink