Öles léptekkel halad a nemzetközi hírnév felé a Mörk

2018. 08. 11.

Hivatalosan is bejelentette a Leverkusener Jazztage, hogy idei fellépői között köszönthetjük a Mörk zenekart. A nemzetközi babérokra törő banda olyan világsztárokkal együtt lép fel, mint Gregory Porter és az Incognito. Az észt Intsikurmu Fesztiválról éppcsak hazatérő együttes eddigi legnagyobb sikereként könyvelhetjük el, hogy meghívást kaptak Németország legjelentősebb jazz fesztiváljára. És ez még nem is minden: a Mörk novemberben másik két nívós jazz-színpadon is felléphet.

A Mörk a Hangfoglaló Program keretében 2015-ben részesült induló előadói támogatásban, aztán az Előzenekari és a Nemzetközi Alprogramban is sikerrel pályázott. Az észtországi Intsikurmu Fesztivál nagyszínpadáról a napokban hazaérkező zenekar már számos nemzetközi fellépést tudhat maga mögött. Most azonban talán az eddigi legnagyobb kihívással néznek szembe, hiszen a németországi Leverkusen Jazzfesztivál a térség legfontosabb eseménye. A fellépők listáját elnézve egyértelműen látszik, hogy a műfajban nincs ennél jelentősebb színtér. Gregory Porter, a Morcheeba, Anastacia és az Incognito neve nemcsak a jazzrajongóknak ismerős. Mellettük kap lehetőséget 2018. november 9-én a Mörk.

A Leverkusener Jazztage fesztivál az egyik legrégebbi ilyen jellegű rendezvény Németországban, amelyet 1980-ban, Leverkusen város 50. évfordulójának megünneplésére szerveztek meg először. Azóta olyan előadók léptek fel itt, mint Ray Charles, B.B. King, Chet Baker, a Kool & the Gang, vagy a már Magyarországon is több koncertet adó Jamie Cullum. Az ilyen kaliberű világsztárok nyomdokain lépdel most a Mörk, akik elképesztő tempót diktálnak.

A zenekar és egyúttal a magyar könnyűzene sikerét mutatja, hogy folyamatosan jönnek az újabb és újabb meghívások. A srácok idén már megjárták a hollandiai Eurosonic-ot, az észt Tallinn Music Weeket, a lengyelországi ENEA Spring Break showcase-t, legutóbb pedig ismét Észtországban jártak az Intsikurmu Fesztiválon. És még közel sincs vége az évnek – a leverkuseni fellépésen kívül – további három fesztiválon várják őket: októberben a New York-i Mondo.NYC-n léphetnek először amerikai színpadra, majd visszatérve Európába novemberben két német rendezvény várja őket: az Aalener Jazz Festival és az Ingolstadt Jazz Festival.
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink