41 ezren élvezték a zenét a Budapest Music Expón

2017. 10. 09.

Véget ért tegnap kora este a 12. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában, illetve a passzázson három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, és sok együttes koncertezett nagy nézőközönség előtt. A Budapest Music Expóra összesen 41 ezer ember látogatott ki.

Hosszú sorok kígyóztak idén a gitárokhoz, dobokhoz, zongorákhoz, főleg szombaton próbálták ki sokan a hangszereket. A rendezvény ideje alatt több mint háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. Sokan nézték meg az Anna & the Barbies-t, a Leander Kills-t, a Belmondót, a Tündérvesét, Lukács Peta gitáros, Markó Ádám dobos és Szappanos György basszusgitáros bemutatóját. Messze a legnagyobb érdeklődés a német Anika Nilles dobos koncertjét övezte, hatalmas tömeg nézte a bemutatóját, majd 2 órán keresztül dedikált.

A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntője. A versenyt az AŽUR nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Cseh Tamás Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott.
A Hanosz idén is kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Kaszás Péter, közönségdíjasa Kékkői Zalán, az év helyszíne a szarvasi Zebra Klub, az év zenepedagógusa Maróthy Zoltán, az év felfedezettje a Kölyök, az év hangmérnöke Elek György, az év hangtechnikusa Fekete Gábor »G, az év fény- és látványtechnikusa Varga Ferenc, az év hangszerjavítója Kui István, az év zenei újságírója Cselőtei László és Lénárd László, az év különdíjasa Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program kollégiumi vezetője, a Budapest Music Expo nagydíjas terméke a Vox VM50 mini gitárerősítő fej lett.
A Budapest Music Expóra idén 41 ezer zeneszerető ember látogatott ki.

- Megható pillanatokat éltünk át a díjkiosztón, mert olyan emberek munkáját ismerték el, akik nagyon rég a szakmában dolgoznak. Elek György például 38 éve az Old Boys hangmérnöke – mondta Andrásik Remo főszervező. - A Budapest Music Expo idén - programjai, megjelenését és látogatottságát nézve is - felnőtt korba lépett. Az expót idén 12. alkalommal rendezték meg, és a szervezők ígérete szerint jövőre is tető alá hozzák.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink