Biczokrecords free beatjei – szabad felhasználású groove-ok egy invenciózus producertől.

2021. 02. 07.

Bicók Norbert klasszikus zongorát és zeneelméletet tanult a Makói Magán Zeneiskolán, mellette már 8 éves kortól elkezdett saját dalokat komponálni. A könnyűzenéből főként a keményebb vonalak motiválták. Szerette a techno elvontabb ágait és teljesen odáig volt The Prodigy-ért. Mivel ezek nagyon távol álltak attól, amit a zenesuliban tanítottak, ezért mélyebb tanulásba kezdett.

Felnőttként mindig zenei területen dolgozott. Sokfelé hangmérnökösödött, hangosított és felvételeket készített. A munkái során számos zenésszel ismerkedett meg, akikkel aztán valamilyen formában mindig újra és újra összehozta a sors. Ismertebb neveknek „ghost producerkedett”. Azokban a projektekben, ahol az előadó nem tartozott nagyobb menedzsmenthez ott azért szerepelhetett a neve. Ilyenek pl. a Bottah Rankin (régen Bottah B.) reggae és dub zenei projektek, Biczok&Joe Grayson, Relax 5.1. Társaival az elsők között volt, akik Dolby Digital Surround hangzású koncertet adtak. A Danubian Stork projekttel nyugtató meditációs és relaxációs zenéket készít.
Néhány éve megalapította a saját kiadóját, a Biczokrecords-ot. 

„Tavasszal mikor elérte hazánkat is a járvány, szerencsésebb helyzetben voltam, mint a régi kollégáim, bajtársaim, mivel ebben az időszakban csak hobbiként űztem a zenét. Aztán az ősszel többen is megkerestek, hogy tudnék-e zenealapokat készíteni, mert lenne dalszöveg ötlet, de egyelőre fizetni nem tudnak… Kaptam az alkalmon, mivel érdekel a newschool hip-hop, trap-es vonal és állandó tanulásban vagyok. Kitaláltam, hogy hogyan tudnám a kellemest a hasznossal összekötni. A tanulás alatt rengeteg zenei ötlet végezné a fiók mélyén. Ezért október végén indítottam egy Youtube csatornát, ahová minden pénteken 20:00-kor kiteszek egy zenei alapot, beatet. Ezeket bárki ingyenesen felhasználhatja, ha kér rá engedélyt és feliratkozik a csatornára. Ezzel segítem azokat a szerzői vénával rendelkező énekeseket, rapereket, akiknek egy vízjelnélküli, jogtiszta zenei alapra van szükségük. Januárban ebből az első negyedév termését jelentettem meg „Free Beats Vol. I.”  cím alatt.”

Ez az album a Dalok.hu terjesztésében jelent meg a napokban. 

Bicók Norbert itt nem áll meg, már dolgozik a második összeállításon hip-hopos barátainak. Újszerű módokat talál arra, hogy új kapcsolatokat építsen a zenében és más zenészeket is segítsen.

„Ha a Biczokrecords  Youtube csatornám eléri az 1000 feliratkozót, akkor egy pályázatot fogok kihirdetni. A lényege az, hogy szöveget kell írni és előadni az alapra. A 10 legjobb felkerül az oldalra és amelyik a legtöbb szavazatot gyűjti be 1 hónap alatt, azt hivatalosan megjelentetem.” 

Ajánljuk a "Free Beats Vol. I" válogatást rapperekenk, hip-hoppereknek és azoknak, akik új ötletekre vadásznak a beatek terén. A Dalok.hu-n veszteségmentes FLAC formátumban is letölthető, így 2550 Ft-ért egy lemeznyi stúdió minőségű alapot kapnak a vásárlók.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
2025. 07. 29.
“Behajóztál a szívembe” címmel újabb albummal jelentkezett Dolly, és csapata, a Dolly Plusssz, a Dalok.hu terjesztésében! 12 remek dal, ebből 8 slágergyanús új szerzemény. Igaz, 2 dal már debütált a korábbi, “Megsúgom, mi kell nekem” című kislemezen.
2025. 07. 29.
Augusztus másodikán, Keszthelyen zárul az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat. A 10 döntős együttes festői környezetben, nagyjából 50 méterre a víztől, a Zenepavilon szabadtéri színpadán zenélhet.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink