Premier! Negyvenkettő: Félkész dal

2021. 05. 11.

Ma jelent meg a Dalok.hu terjesztésében a Negyvenkettő zenekar új kislemeze Félkész dal címmel. A megszokott, vidám alteres szöveg ezúttal reggae-s lüktetéssel szólal meg, amit egy ütős hegedűszóló tesz még különlegesebbé. A dalt György Andi énekli, aki most először kapott önálló szerepet Nagy Balázs Krisztián énekes-dalszerző mellett; viszont ez a dal kifejezetten neki készült, így ebben övé a főszerep.

„Az egész úgy kezdődött, hogy egyszer egy beszélgetés során azt mondtam a Balázsnak, hogy én »szeretem a félkész dolgokat«, mire ő félbeszakított, hogy ez egy jó szöveg, amiből számot kell írnunk. Később ehhez jöttek még ötletek, és amikor összegyűlt egy dalnyi anyag, összeraktuk és felvettük, így lett a félkészből egész.” – mondta György Andi a szám születéséről.

Az alter/indie vonalon mozgó Negyvenkettő első EP-je 2018-ban jelent meg Járat a Holdra címmel. Az albumkezdő dal, a Semmi, a Petőfi Rádióban debütált. A Tovább tart című sláger klipjét, amely a szerelmi csalódásból csinál keserű viccet, 2018 nyarán a Recorder mutatta be, tévés premierje az M2 Petőfi TV műsorán volt, a lemezbemutatónak pedig a TRIP hajó adott otthont.

A Járat a Holdra című, négy számot és egy bónusztracket tartalmazó középlemezen ráadásként a zeneipart fricskázó Szórakoztatóipari gyár című dal kibővített verziója hallható, amelyben a csapat több zenész barátja is szerepel vendégénekesként: Kardos-Horváth János (Kaukázus), Borovitz Tamás (Malacka és a Tahó) és Kovács „Indigó” Pista (Indigó Utca).

ITT tudod letölteni a Dalok.hu-n.

A dal elérhetősége az ismert platformokon ITT.
 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink