Für Anikó Winchesterrel és Hrutka Róberttel koncertezik

2008. 01. 27.
Für Anikó február 3-án mutatja be Nőstény álom című lemezét a Művészetek Palotájában. A színésznőt Jamie Winchester és Hrutka Róbert kíséretében lép színpadra.
Aligha él olyan ember ebben az országban, akinek Für Anikó neve hallatán ne jutna eszébe legalább egy színdarab, vagy akiben hangja ne idézne fel legalább egy külföldi filmprodukciót. Számtalan színházi és szinkronszerep után Magyarország egyik legismertebb előadóját most mégis egy másik, énekesi oldaláról ismerheti meg a közönség. 

A Művészetek Palotájában lévő koncerten a Nőstény álom dalai élőben hallhatók majd Anikó előadásában, a Jamie Winchester és Hrutka Róbert zenekar kíséretében, Schmidt Vera és a Virtuózok vonósnégyes közreműködésével, de a lemezen szereplő további előadók is feltűnnek majd ezen az esten.

A művésznő új arcát mutatja meg

A Nőstény álom címmel megjelent lemez nem szokványos hanganyag, inkább egyfajta önvallomás, amiben a művésznő számos arcát mutatja meg: Női zenei önéletrajz lesz, szubjektíven objektív megszólaltatásban.- nyilatkozik Anikó a lemezen szereplő dalokról.

- Személyes hangvételű anyag; benne vannak ők a zenével, a költészettel, én hozzáadom azt, ami én vagyok. Nem véletlen a közös munka. Bereményi régi barátunk, dolgoztunk már együtt, és Hrutka Robival is baráti szálakon keresztül ismerkedtem meg. Büszkeséggel tölt el, hogy igent mondott, sőt úgy tűnik, hogy kettejük együttműködése túlmutat az én lemezemen. Géza szövegei inkább versek, költészet a javából, remekül illeszkednek Robi lendületes, összetéveszthetetlenül eredeti zenéjéhez -
árulta el a művésznő.

- zene.hu - 
MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 28.
Nem a hangszereiket nézik, nem a közönséget és nem a pénztárat. Ilyen zene akkor születhet, amikor néhány tehetséges ember távolba néz, és tekintetük valahol a horizonton túl találkozik.
2024. 04. 16.
“Fel a fejjel!” hangzik a jól megszokott bíztató szólam. "Bolyki Balázs és a B4" vadonatúj dalában, valahogy ez a mondat most mégis megtelik igazi tartalommal.
2024. 04. 16.
Rocktörténeti tény, hogy ez a bizonyos album 1993-ban készült el, és akkoriban még a jó öreg magnó kazettának örülhettünk, mert hát ez volt vagy a bakelit.
2024. 04. 14.
Lemezajánló: VENI - Escaping game (Hunnia Records) a kedvenc külső szerzőnk, Szabó János tollából. "füge fölött függőágyban"
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink