Yo City Angels - a Józsefvárosi fiatalok hangja

2026. 06. 01.

Rácz Norbert "Peppino" zenészcsaládból származik, édesapja nagybőgős volt, aki kávéházakban és éttermekben játszott. Norbert az iskolát kevésbé szerette, saját bevallása szerint jobban vonzotta az utca, a terek és az „élet”, így a nyolc általános elvégzése után hamar munkába állt.

Bár a zene iránti rajongása a szülői háttér és a kazetták, lemezek gyűjtése révén mindig is megvolt, a DJ-pult mögé csak jóval harminc felett állt be. A zenélést fia – az azóta szintén DJ-ként ismertté vált Kispeppino – révén kezdte el. 
A zenei palettáján a kilencvenes évek klasszikus, „oldschool” hiphopja dominál, fellépésein mindig igyekezett edukálni a közönséget.

Szintén a fiával indították el az Ucca hangja című műsort a Hello Rádióban, de rendszeresen lehetett hallani a Tilos Rádió hullámhosszán is.

A nyolcadik kerület egyik legautentikusabb arca a FIDO Ifjúsági Klub Yo City Angels prijektjének a mentora. Így mutatja be:

"Az 1990-es évek óta tematikusan gyűjtöm és játszom a hip hop és rap előadókat, számtalan zenei kollaboráció, rádiós munka, mix és fellépés van mögöttem, szóló fellépések és zenekari koncertek egyaránt. A hip hop az életem iránytűje, ezzel kelek és fekszem. Az utóbbi időben fordultam a fiatalok felé, próbálok utat találni hozzájuk, hogy közösen alakítsuk és formáljuk a hazai rap életet.

A Yo City Angels egy kimerevített színes képkocka, egy zenélő képeslap Józsefvárosból mindenkinek, aki szívén viseli ennek a kerületnek a sorsát, akit érdekel, hogy mi történik most velünk, nyolcadik kerületi rapperekkel. Az előadók a FIDO Stúdió fiatal felnőttjei és tinédzserei, Józsefváros Angyalai.
Romák és gádzsók, cigányok és magyarok, újvonalasok és régiiskolások, vérbeli józsefvárosi cucc. A lemez nem készült volna el Ulicza Ákos aka Svéd nagyszerű munkája nélkül, szívből köszönöm a kerületnek a Józsefvárosi Balogh Paci ösztöndíjat, ez tette lehetővé, hogy egy éven át csak ezzel foglalkozzak."

 

A Trottel Records jóvoltából megjelent és a Dalok.hu által terjesztett válogatást ITT  tudod letölteni, ITT megtalálod a streaming platformokon.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 08. 24.
A Maxisun új dala és klipje egyszerre tisztelgés a történelem, a kultúra és a sport legendái előtt – mindezt egy különleges főszereplő, Houdini, az aranyos magyar kutya szemszögéből.
2026. 08. 12.
Szűcs Norbert Artisjus-díjas, többszörös arany- és platinalemezes zeneszerző, producer és zenei rendező. Közel három évtizedes pályája során a magyar könnyűzene számos meghatározó előadójával dolgozott együtt
2026. 08. 09.
Augusztus 15-e és 17-e között egy olyan fesztivál lesz Mogyoródon, amely csak a zenéről és az együttlétről szól.
2026. 08. 09.
Ebben a cikkben azokat a pszichológiai és környezeti okokat tárjuk fel, amelyek miatt a kreatív és intelligens személyek gyakran képtelenek megvalósítani az ötleteiket.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink