WOMEX

2008. 10. 15.
Womex a világzene legnagyobb vására, fesztiválja, konferenciája. Az idei Womex különlegesen fontos számunkra, mert több neves magyar előadó meghívást kapott a kiállításra.
 
Muzsikás együttes a fennállásának 35. évében veheti át a világzene egyik legnagyobb elismerését, a WOMEX díját. Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Bandje pedig a Womex hivatalos fellépője.
 
Az említett események hatalmas elismerést jelentenek a Muzsikásnak és a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Bandje számára, mivel a Womex közel 15 éves fennállása óta magyar zenekar még nem kapott életmű díjat. Több ezer fellépőből pedig eddig csupán négy volt magyar.
Songs.hu, a Dalok.hu angol nyelvű oldala, amely az egyetlen, egész világra nyitott magyar zenei áruház, szintén képviseli magát – és a művészeit – a Womexen.
 
 
A CD kereskedelem hanyatlása mellett az internet lett az a hely, ahol minding és mindenhonnan el lehet érni a zenét. Célunk az, hogy a világ minél több helyére vigyük el a magyar zenét.
 
Néhány adat a World Music Expo-val (WOMEX) kapcsolatban:
- 97 ország kb.1400 cég, több mint 2500 fő vesz részt a kiállításon,
- 100-nál is több rádióállomás 425 újságírója lesz jelen,
- 240 kiállítási stand és több mint 400 kiállító.
- 48 showcase (bemutató koncert) 340 művész fellépésével, 30 országból, 4 színpadon,
- szakmai előadássorozat 36 előadóval,
- "WOMEX Award" díjátadó,
- "WOMEX/World Music Charts Europe Top Label Award" díjátadó,
- offWOMEX program előadásokkal, találkozókkal, fogadásokkal, sajtótájékoztatókkal és további showcasekkel,
- WOMEX könyv-konferencia
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink