VIGAD - Tri, i. A délszláv hullám harmadik generációja

2025. 12. 16.

Online és fizikai lemezként is elérhető a VIGAD Tri, i című albuma. Az idén szeptemberben indult szerb–magyar kulturális évad részeként a Fonó délszláv táncházi sorozatában december 19-én legújabb lemezük apropóján a VIGAD táncház mellett egy mini koncertet is játszik majd.

A ViGaD amennyire fiatal formáció, annyira hamar beírta magát a hazai koncert- és táncházi közegbe. A budapesti–szentendrei bázisú balkáni-délszláv zenét játszó csapat elnevezése az alapító tagok – Vince, Gáspár és Dániel – keresztneveinek kezdőbetűiből formált mozaikszó. Játékukban természetes eleganciával fonódnak össze a szerb, horvát és makedón dallamvilág rétegei; a tamburazenekar hangszerei és a harmonika mellett hegedű, klarinét, saxofon és derbuka is gazdagítja hangzásukat, amely egyszerre eleven és fegyelmezett.

Első lemezük, a Tri, i ezt a sokszínű örökséget – melybe a Vujicsics és Söndörgő után harmadik generációként kapcsolódnak be – nemcsak megidézi, hanem újra is gondolja: a feszes táncritmusok hullámzását intim zenei részletek egészítik ki, miközben a zenekar minden hangját közös lélegzetvételként éljük meg.

Eredics Vince - harmonika
Zetelaki Gáspár - tambura, derbuka
Zetelaki Dániel - tambura
Csőke Dávid - tambura, hegedű, saxofon, klarinét
Popovics Dejan – tamburabőgő

Az albumot ITT töltheted le.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 02. 23.
A Jazzfest Budapest pályázatot hirdet fiatal jazz-zenekarok számára a 2026-os fesztivál keretében történő bemutatkozási lehetőség elnyerésére.
2026. 02. 09.
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon...
2026. 02. 09.
AKC Misi két évnyi csendet tört meg „Haditerv” című dalával, mellyel nem csak azt üzeni, hogy visszatért, hanem azt is: maradni készül. És hogy mi a haditerv a „Haditerv” után? „Szeretném, hogy minden szempontból jobb legyen a zeném.
2026. 02. 07.
Most ott tartunk, hogy a zenészek megvetéssel beszélnek az AI-ról, a nem zenészek pedig vigyorogva posztolnak AI-val készített butuska dalokat. A technológia fejlődésével a komolyabb alkotók is beépítik az AI szoftvereket az eszköztárukba...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink