Üllői Úti Fuck: Gyengébbek kedvéért

2007. 02. 18.
A világ (egyik?) leglustább zenekara, a rövid nagykiadós frigy után dicső nevét eredeti formájába visszaállítva megtért Üllői Úti Fuck 2006 végére elkészült "új" albumával, melyet a dalok.hu oldalán rögtön letölthetővé is tett.
Konzervatívabb ízlésűek számára most itt a hárdkopi is: vegyétek, vigyétek! Aki (legalább az ép) szemét rajta tartja a csapaton, az persze javarészt ismerős darabokkal találkozhat a '97-es, A ló túlsó oldala (illetve annak "egy zsák túróért" cserébe megtekert, Én meg a Farkasember című verziója) óta első Fuck-anyagon, hiszen a 2001-es demóról nyolc, koncerteken alaposan bejáratott szám is felkerült a korongra, sőt hosszú évek hányattatásai (és miegyéb) után az A pesti lányok című opusz is megtalálhatja az utat a boldogsághoz - mindez azonban mit sem von le a produkció értékéből. (Annál inkább a D. Marinak című sláger lehagyása, de ez magánvélemény. Bár ekképpen közügy is rögtön. Mindegy.) Bennfentesek, nagymenők, mindentudók, galamblelkűek és (politikai) korrektségre esküdözők, illetve fent említett halmazok metszéspontjában (kajli) gyémántok után kutakodók gyűlölni fogják, a többiek pedig szeretni, szeretni, röhögve szeretni - feltéve, ha meghallgatják. Ez pedig (innentől) csak rajtuk múlik.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink