Újra összeáll a V'Motorock együttes!

2007. 12. 20.
Újra összeáll a V'Motorock együttes - jelentette be Rózsa István producer. Demjén Ferenc, Lerch István, Menyhárt János és Herpai Sándor egy év múlva, 2008. december 30-án áll ismét együtt színpadra.
Rózsa István elmondta: a bejelentést hosszú tárgyalássorozat előzte meg, s azért mostanra időzítették, mert Demjén Ferenc két nap múlva lesz 61 éves, és születésnapi ajándéknak szánta a zenekar rajongói számára. Jövőre lesz 20 éve annak, hogy feloszlott a V'Motorock zenekar.
Demjén Ferenc szólókarrierbe kezdett, amelynek hagyományos állomása december 30-i koncertje a Papp László Budapest Sportarénában. A 12 éven át működött V'Motorock 2008. december 30-án áll ismét színpadra, szintén a sportarénában. Az erről szóló szerződést a szerda sajtóértekezleten írták alá.
Demjén Ferenc és zenésztársai Rózsa István vezetésével már 2008 elején megkezdik a munkát. A zenekar vélhetőleg Romániában és Szlovákiában is koncertezik az év folyamán, még a budapesti fellépés előtt. Demjén Ferenc a bejelentést követően közölte: az együttes tagjai közül, bár máshol, mindenki ugyanazt csinálja, mint annak idején, így nem lesz nehéz újra összeállni. Hangsúlyozta, hogy nem nosztalgiakoncertben gondolkodnak.
Lerch István arról beszélt, hogy a zenekar jövőre akár jobban is eljátszhatja dalait, hiszen most sokkal jobb technikai lehetőségei lesznek, mint korábban. Szerinte korábbi dalaik jól hangszereltek voltak, azokat nagy kedvvel játszották. Menyhárt János és Herpai Sándor ugyancsak azt hangsúlyozta: nagy várakozással tekint a jövő évi koncert elé. (MTI)
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink