Újabb magyar nyelvű dallal jelentkezik a The Anahit

2022. 02. 16.

A nemrég Petőfi Zenei Díjra is jelölt "The Anahit" zenekar csak a tavalyi évben nyolc dallal örvendeztette meg rajongóit, és úgy tűnik, 2022-ben sem lassítanak a tempón. A "Még nem fáj" újból egy nagyon intim szerzemény, amit a szöveg írója és a zenekar frontembere, Csányi Rita saját édesanyjának írt.

A tavaly megjelent, első magyar nyelvű, "Tériszony" című dal a zenekar saját bevallása szerint is egy új fejezetet nyitott életükben. Bár eddig is jellemző volt rájuk, hogy középpontba állítják a dalszövegek mondanivalóját, és kifejezetten fontosnak tartják, hogy erős érzéseket váltsanak ki a hallgatóból, úgy gondolják, természetes az, hogy anyanyelvünkön jobban szíven talál minket egy szöveg. Nincs ezt másképp a "Még nem fáj" című szerzemény esetében sem, ami a zenekartól megszokott módon egy végtelenül őszinte kitárulkozás, és egy valós félelmet állít a középpontba. Rita erről a következőképp mesél: “A Még nem fáj című számot édesanyámnak írtam. Belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha ő nem lenne velem, és abba, hogy ha minden az élet rendje szerint alakul, és én sokáig fogok élni, akkor lesz olyan idő, amikor ő már nem lesz. Ez a gondolat konkrétan megbénít…és rettegek tőle. Erről a félelemről szól ez a dal, és ennek megfelelően alakítottuk a zenei környezetét is. Az instrumentális részek előhoznak egyfajta nosztalgiát is, az énekdallam pedig olyan, mintha konkrétan édesanyámhoz beszélnék.”

A zenekar a tervek szerint nem int búcsút véglegesen az angol nyelvű szerzeményeknek sem, így a jövőben is sokszínű dalokra számíthatunk tőlük. Az elmúlt termékeny időszak anyagait pedig március 31-én a Magyar Zene Házában egy nagyszabású koncerttel is megünneplik, ahol a magyar dalokat először hallhatja élőben is a közönség.

The Anahit - Még nem fáj: 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink