Török Ádám és a RABB: Rabbocska

2022. 11. 07.

Felújított minőségben, digitálisan, a Dalok.hu terjesztésében ismét elérhetővé válnak azok a dalok, amelyeket a Nagy Generáció egyik kiemelkedően tehetséges tagjának, Török Ádám RABB nevű formációjának köszönhetünk. De mi is ez a RABB?
 
Török Ádám Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró,  a jazz-rockot játszó és leginkább a 70-es években aktív Mini együttes alapítója és frontembere.

A Mini az 1980-as évek elején szűnt meg, Ádám ekkor alapította meg a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet. 1987-től 1990-ig Török elsősorban szólókarrierjére koncentrált, fellépett Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában is. 1991-ben alapította meg a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch) nevű zenekart Závodi Jánossal.

Ádámot alapvetően a nyugaton épp reneszánszát élő bluesmuzsika inspirálta. A dobok mögött Köves Miklós „Pinyóval”, Zsoldos Tamás basszusgitárossal, Muck Ferenc szaxofonossal, valamint Závodi János gitárossal 1991 tavaszától voltak aktívak. Működésük nyolc esztendeje alatt a műfaj egyik legnépszerűbb koncertprodukciójának számítottak. Az elkerülhetetlen tagcserék mellett – Zsoldos Tamást Kerékgyártó „Füles” István váltotta, Závodi helyett pedig Mohai Tamás érkezett – 1993 és 1996 között három saját stúdióalbumot rögzítettek: RABB, Nekünk csak ennyi kell, és Üres a ház nélküled Baby, majd 1998 elején feloszlottak. A most megjelenő kiadvány a zenekar legnépszerűbb, digitálisan felújított számaiból válogat. 

A lemezt ITT tudod letölteni, ITT  pedig eléred a főbb streaming platformokon. 

Az analóg minőség szerelmesei vinylen is meghallgathatják az anyagot, ha megkeresik a kiadót. A Moiras Kiadó többnyire régi, már nem elérhető felvételek felkutatásával foglalkozik, azokat felújítja és kiadja vinylen,valamint digitálisan.  

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink