Szerdától KASZA Fesztivál Barcikán!

2007. 07. 31.
Az idei programra a KASZA fesztivál eddigi történetének legtöbb érdeklődőjét, szórakozni vágyóját várják. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy az idelátogató zeneszeretők a lehető legjobban érezhessék magukat. A négy színpad mellett - Coke Színpad, I Love Barcika Színpad, Punk-Rock színpad, Party Sátor - lesz egy ráadás is, az ötödik helyszín, a Kasza Sport Aréna, ahol a programok ingyen látogathatók.
"A Coke Színpadon lép fel például augusztus 2-án a Zanzibár, a Kowalsky meg a Vega és a Depresszió, csütörtökön, azaz augusztus 3-án a PieOnEar, a Replika, és a Tankcsapda játssza majd a rockot" - mondta az MTI-nek Maros Éva, a helyi városháza szóvivője.
Az augusztus 1-én kezdődő és 5-ig tartó zenei rendezvényen fellép a Boney M., a hetvenes, nyolcvanas évek legendás pop együttese, de számos hazai együttes is vendége lesz az észak-borsodi városnak. Itt zenél majd a Republic, a Bikini, a Cozombolis, Bartók Eszter és Caramell, az Unisex, a Unique, a TNT-s Dobrádi Ákos, és a Váradi Roma Café is.
A Punk-Rock színpadon muzsikál majd a Disco Express, a Mantra, a Fürgerókalábak, Superbutt, a Settenkedő Syndicate, a Blind Myself, a Watch My Dying, és a Locust On The Saddle. A szombati napon a tribute zenekaroké a főszerep, felcsendülnek majd a Metallica, a Linkin Park, a Ska-P, és a System of a Down dalai is.
Maros Éva felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvényen a sugárzott hangtechnikát is bevetik, amely arról gondoskodik, hogy a zene hangjai csak oda jussanak el, ahová kell: a fesztiválozókhoz.
A tervek szerint tehát a Barcikán élők nyugalmát nem zavarja majd a "zaj", vagyis a hangos zene, Az új technika mellett a tavalyi tapasztalatokból tanulva másképp rendezik be a teret, a színpadokat úgy állítják fel, hogy az adott területre irányuljon a hanghatás. Két szabadtéri színpadjukon, a Coke és az I Love Barcika színpadon minden nap csak éjfélig vannak fellépők, július 31-én pedig próbamérést is tartanak: a megengedett hangerősség 50 decibel.
(MTI)
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 09.
Március 31-én 18 + 1 kategóriában adják át a magyar zenei élet legfőbb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat.
2026. 02. 26.
Az Anna and the Barbies 2026-ban merőben új zenei irányba fordul: egy letisztultabb, akusztikus világba kalauzolják hallgatóikat.
2026. 02. 26.
A hazai rendezvénypiacon ritka – a popszakmában szinte példa nélküli –, hogy egy teljes egészében magyar, független produkció önerőből lépjen ki a nemzetközi arénaszíntérre.
2026. 02. 25.
A hazai R&B és Soul egyik legkövetkezetesebb hangja egy díjnyertes alkotóval együtt készítette el a legújabb dalát.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink