Sugarloaf - Nászinduló

2024. 02. 05.

A Sugarloaf zenekar 1995 májusában alakult, a kezdetben 5 fiúból álló rockzenekar első, kétszámos demója rákerült az Underground Rock válogatásra, mely nemcsak Magyarországon jelent meg, hanem más európai országokban is. Nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel. 2002 szeptemberében az énekes Somlyai Péter Pepe családi okok miatt elhagyta a csapatot, akit Kövér Erika (Era) váltott.

2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjébe, a Dalnokok ligája döntőjébe is bejutottak a Nox, a Hooligans és Szikora Róbert társaságában. 2005 decemberében Era a siker ellenére távozott a csapatból. Őt a Megasztár 1. szériájából ismert Dér Heni váltotta.

A 2006-os NEON-on hatalmas szakmai sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. Ezen az albumon már az első Megasztár-vetélkedő döntőjében szerepelt Dér Heni énekel. 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt.

2011-ben jelent meg az Instant Karma lemez. 2013-ban Dér Heni kilépett az együttesből. Ezt követően előbb Gubik Petra, majd a Megasztár 4. szériájából ismert Nkuya Sonia volt a Sugarloaf énekesnője, majd őt 2017 áprilisában Muri Enikő váltotta, aki azóta is a zenekar frontembere, akivel 2019-ben jelent meg a Sputnik című nagylemez.

Legújabb kislemezük és a hozzá tartozó klip a napokban jelent meg "Nászinduló" címmel és látható lesz a Duna  TV- n február elején kezdődő „A Dal” c. műsorában.  A szerzemény zeneileg furcsa kettősséget hordoz magában: a zene vidám, pörgős, a szöveg viszont inkább flegma és cinikus.  Arról a szerelemről szól, amit mindenki legalább egyszer átélt az életében - ami meggyötörte, padlóra küldte, megrágta, és ki is köpte a végén. Arról, amiről rögtön tudjuk az elején, hogy meg fogjuk szenvedni. A felvétel egy vérbeli Sugarloaf-dal a zenekarra jellemző egyedi hangzással és hangulattal. Ami viszont még érdekesség, hogy a "Nászinduló" bejutott „A Dal” című műsor legjobb 40 dala közé és a Sugarloaf február 10-én rögtön az első adásban szerepel majd a Duna Tv-n.

https://www.youtube.com/watch?v=ttXAjY_u4Ug 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink