Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

2026. 04. 04.

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő "Hősök" a 2003-as Sárkányok táncát. A "Sárkányok tánca" 2003-ban csak amolyan utolsó dalként került rá az ikonikus "Nyelvtan" CD-re, de még a borítón sem szerepelt. A kicsit „hátrahagyott” Hősök-track így is megállta a helyét a hiphop világában, de most egy jól megérdemelt reneszánsz is befigyelt.

„Arra gondoltuk, hogy jó flash lenne elővenni a dalt, és csinálunk egy reunite verziót. A Minimal Project a mi korosztályunk, annak idején sokat nyomultunk együtt. Örülünk, hogy újra aktívak lettek és volt kedvük ezt megcsinálni velünk” – mesélte Eckü, és erre csatlakozott rá Simon Peti a Minimal Projectből is: „Mintha nem is telt el volna 25 év, olyan volt együtt dolgozni. A dal, a klipforgatás, minden azt az érzést erősítette bennünk, hogy egy perc sem telt azóta és közösen zenélünk – teljesen egyértelmű, miért lettünk akkor barátok. Megtisztelő, hogy Mentha és Eckü ránk gondoltak, az utóbbi időszak közös bulijai és ez a közerműködés vissza is adták a hitünket és segítettek újra berúgni a motort nálunk.”


A "Sárkányok tánca" kiállta az idő próbáját. „Úgy döntöttünk Menthával, hogy megtartjuk a 2003-as szöveget. Kevés olyan szövegünk van, amit teljesen jónak érzünk az évek elteltével, és persze itt sem ugyanígy csinálnék most mindent, de úgy érezzük, ez a dal egy nagyon intenzív időszak lenyomata, és megállják a helyüket a sorok még mindig” – mondta Eckü.

A "Hősök" jelenleg készül a szezonra, május 9-én Veszprémben debütál majd az újragondolt Sárkányok tánca is a Minimal Projecttel, és várhatóak további közreműködések és új dalok is.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink