"Ráfizetős" zeneélvezet

2008. 07. 07.

A felnőtt lakosság egynegyede saját bevallása szerint illegálisan jut zenéhez: CD-t, DVD-t másol, internetről fizetés nélkül tölt le zenét - számolt be ez év elején a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a Szonda Ipsos 2007 végén készített kutatása alapján.


Most a Mahasz 2007. évi összesített eladási adatai alapján azt vizsgáljuk, felveszi-e a versenyt a "fizetős", tehát legális zeneletöltés a hagyományos hordozók forgalmával.

A kérdésre adható határozott válasz: nem. Míg - a 25 százalékos illegális zenei hozzáférési arány alapján - a hanglemezpiaci szereplők szerény becslés szerint is több százmillió forintos forgalomkieséssel számolhatnak, addig a teljes 2007. évi legális internetes és mobil zeneletöltési forgalom (beleértve a csengőhangletöltéseket is) kevesebb mint 189 millió forint. Megállapítható, hogy a zeneszerető magyar lakosság jelentős része még mindig szívesen vásárolja meg "valódi" hanghordozón kedvenceit. A hagyományos hanghordozók 2007. évi összesített forgalma megközelíti az 5,14 milliárd forintot. Ez 7,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbi összesített forgalmi adattól, a forintban mért csökkenés viszont meghaladja a 400 millió forintot. Ezt korántsem kompenzálja a legális internetes és mobil zeneletöltés - egyébként dinamikus: 82 százalékos növekedése -, mert ez forintban mérve csak 85 millió forintos növekedést jelent. Így összességében a teljes piac 5,8 százalékkal csökkent az elmúlt év végére.

Az összes számadat együttes vizsgálatával megállapítható, hogy a magyar lakosság nem szívesen fizet olyan zenei tartalom digitális letöltéséért, mely vagy hozzáférhető illegális úton, vagy megvásárolható "hagyományos" hanghordozón. Ezt támasztja alá az a számadat is, mely szerint a fizetős internetes és mobil zenei tartalom 51 százalékát 2007-ben a csengőhangletöltések tették ki. Ezek a zenei tartalmak pedig nem férhetők hozzá hagyományos hanghordozón.

Ha csupán a forgalmi adatokat vizsgáljuk, nem állapítható meg egyértelműen, hogy azok, akik 2007-ben ritkábban vásároltak, biztosan az illegális utakra léptek-e. Ha azonban figyelembe vesszük a Szonda Ipsos 2007 végén az NKA megbízásából készített kutatását, megállapíthatjuk, hogy egyre többen választják az illegális utat, hiszen e vizsgálat szerint az elmúlt két évben 7 százalékponttal nőtt azok aránya, akik - tudatosan vagy tudattalanul - illegálisan jutottak zenei tartalomhoz.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink