Pókarácsony

2008. 12. 15.
Házigazda:
Póka Egon Experience
 
Vendégek:
Charlie, Hobo, Deák Bill Gyula, Ganxta Zolee, Ferenczi György
 Keresztes Ildikó, Döme Dezső, Fekete-Kovács Kornél
 
December 25-én a szokásos Hobo Karácsony helyett a tradíciókat folytatva, de némiképp meg is haladva, Pókarácsony címmel rendeznek egy nagyszabású blues-rock fiestát a Petőfi Csarnokban. Másfél évtizeddel ezelőtt egyébként már tartottak egy hasonló elnevezésű rendezvényt, akkor Póka Egon az akkor a még működő Globe színpadára hívta össze zenészbarátait, hogy együtt muzsikáljanak egy jót a szeretet ünnepe apropóján. 

Hazánk legismertebb basszusgitárosa idén Karácsonykor a PeCsában szintén jeles társasággal ad majd koncertet, ahol a HBB rajongói, valamint a jófajta blues és rockzene kedvelői ezúttal sem csalódnak majd.
Az este házigazdája Egon és tanítványai (ifj. Tornóczky Ferenc és Szakadáti Mátyás), vagyis a Póka Egon Experience. A trió Jimi Hendrix dalokból játszik néhányat, az est vendégei is egy-egy Hendrix-nótával tisztelegnek a rocklegenda emléke előtt, de természetesen mindenki a saját repertoárjából is válogat.
Egon múltja is megelevenedik - megidézik Charlie-val közös zenekarukat, az Olympiát, felhangzanak Deák Bill Gyula régebbi, általa írt szólólemezeinek számai. Ganxta Döglégyet illendőségből visszahívta, hiszen olykor a Kartellben is vendégeskedett, Keresztes Ildikóval Szekeres Tamás zenekarában dolgoztak együtt. Ferenczi Gyuri több formációt is szolgál majd herflijével, s Fekete-Kovács Kornél is beszáll pár dalra.
A végén pedig egy hosszabb blokk erejéig összeáll a ’80-as évek Hobo Blues Bandjének magja, Hobóval, Billel, Döme Dezsővel.
Cseppet sem mellesleg, hogy a színpadon az ország legjobb hang- és fénytechikáját felvonultatva különleges audió-vizuális showra lehet számítani. 
 
Póka Egon így kíván kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek!
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink