NOÉMO szívverése

2022. 09. 25.

A 2012-ben feltűnt, majd az előző évtized második felében egyre aktívabbá vált Takács Noémi ‘Noémo’ zenekarával 2021-ben jelentkezett legutóbb négy új dallal (Nem értem még EP). Ezt követte a most megjelent újabb EP-je. A felvidéki származású énekes-dalszerző érzékeny, lírai hangvételű, legújabb magyar nyelvű dalai az emberi lét lényegéről szólnak.

„Olyan, mintha az idővonalon valahol középen állnék, mögöttem megjelenik a múlt, előttem pedig kirajzolódik a jövő. A dalszerzés számomra ebben az időtlen térben zajlik” – mondja dalairól Takács Noémi ‘Noémo’.

A szerelemről, a vágyakozásról, az öregedésről vagy akár a halálról szóló szerzeményekben Noémo éteri hangja beteríti a teret, dalain keresztül a lélek mélyére merül – teszi mindezt némi öniróniával, humorral. A Noémo név egyúttal zenekarát is jelöli, amelynek ősszel érkező új lemezét Fenyvesi Márton gitáros producerelte, rögzítette és keverte. Takács Noémi az Emil.RuleZ Gyere át! című lemezén tűnt fel először, számos alkalommal volt vendége a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrának, tagja volt a Budapest Voices-nek, de ismerős lehet a BülBüls énekeseként is, amely formációval A Dal című műsorban szerzett országos ismertséget.

A Noémo zenekarként 2014-ben indult, 2018-ban pedig teljes mértékben megújult. A Levegőt! című dallal immár Noémóként ismét szerepelt A Dalban. 2019-ben megjelent a zenekar Nem értem még című kislemeze, melynek címadó dala Joni Mitchell Both Sides Now című szerzeményének átirata – ehhez személyesen a szerző járult hozzá. 2021-ben a Hableány hajó áldozatainak emlékére íródott azonos című dal látott napvilágot, amely A Dalban a Top 20-ban végzett.

Az albumot ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 02. 23.
A Jazzfest Budapest pályázatot hirdet fiatal jazz-zenekarok számára a 2026-os fesztivál keretében történő bemutatkozási lehetőség elnyerésére.
2026. 02. 09.
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon...
2026. 02. 09.
AKC Misi két évnyi csendet tört meg „Haditerv” című dalával, mellyel nem csak azt üzeni, hogy visszatért, hanem azt is: maradni készül. És hogy mi a haditerv a „Haditerv” után? „Szeretném, hogy minden szempontból jobb legyen a zeném.
2026. 02. 07.
Most ott tartunk, hogy a zenészek megvetéssel beszélnek az AI-ról, a nem zenészek pedig vigyorogva posztolnak AI-val készített butuska dalokat. A technológia fejlődésével a komolyabb alkotók is beépítik az AI szoftvereket az eszköztárukba...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink