Monio Mania kitüntetése

Nagyon erősen kezdődik Christophe Monniot együttesének új CD-je: a Drame en baisse 3-ban, Spányi billentyűi óriási műanyag buborékokat eregetnek, Ducret és Codjia gitárjai egymás haját tépik (ez elég zaklató) és Denis Charolles lüktetése szétterjed egész Budapesten (ott vették fel a "2"-t), akár egy puzzle – a puzzle majdnem teljes, már csak egy darab hiányzik, és tudom, hogy Charolles azért nem teszi oda, hogy izgalomban tartson, hogy mintegy aláhúzza világító narancsszínű kiemelőfilccel ritmikus balettjének  ujjongó és forrongó tökéletlenségeit. Később egyfajta meglepő folklórt fedezhetünk fel (Lettre á Marie W), majd egy furcsa, retró gázzal repülő reggae-t, Totem Dub, benne Jim Morrison éneklő fantomjával (esténként a Père-Lachaise temető éjjeliőre igazán becsukhatná a kapukat!), egy Muskrat Ramble-t, ahogy azt 2007-ben el kell játszani (azért ne felejtsék el újra meghallgatni az 1926-ban Chicagoban Louis Armstrong Hot Five-jával felvettet sem, ez nagyon fontos!), ritkán hallhattunk még szaxofont ilyen meghökkentően párosulni a krómtól csillogó szintetizátorokkal. Ezt a modern jazzt egy pillanatig sem szabad komolyan venni, ami persze nem akadályozza meg a résztvevőket abban, hogy nagyon komolyan adják elő, épp a kellő, csipetnyi bolondsággal és korlátlanul fogyasztandó szerelmi bájitallal. Mindegy, ezt már úgyis tudták. Le taureau ailé est aussi un oiseau rare elektronikus destabilizáló, táncoló carmagnole-ja fejezi be ezt az eseményszámba menő CD-t, az évkezdet egyik legizgalmasabbját. Igen, igaz, már alig várjuk, ahogy a Téléramade-ban olvastam nemrég, hogy élőben is hallhassuk a modern idők eme hőseit, és átadhassuk magunkat a Monio mania-nak [Utóirat: Nagyon szép a borító, nagyon szép a digitális csomagolás: igazuk van BMC-éknek, ha már kiadnak egy lemezt, akkor az legyen rendesen tálalva, különben mp3 fájlokat is másolhatnának egy közönséges CD-R-re...] J (Frédéric Goaty)