Molnár Tamás – MySpace

2026. 02. 09.

Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon és szerzőként egyaránt. Szövegíróként dolgozott a legnépszerűbb hazai popelőadókkal, de földalatti zenekarokkal is. Játszott a legnagyobb televíziós showműsorokban éppúgy, mint a legmenőbb fesztiválokon. 2022-től szólóban áll színpadra "Szív utca" című önálló albumával, valamint korábbi zenekaraiból ismert dalaival. Bár a nevéhez fűződő több mint 250 dalt a legkülönbözőbb műfajokba öltöztette, mégis jól tetten érhető rajtuk a szerző olykor zavarbaejtően nyers és kitárulkozó, máskor sajátosan árnyalt lírikus melankóliája.

Másfél évvel a "Sehovasevaló" című dala után megjelent Molnár Tamás harmadik szólóalbuma, a rapmetál, a pop-punk és a lírai énboncolgatás között ingázó MYSPACE. „A harmadik szólóalbumomon a rapmetal, a pop-punk és a lírai balladák együtt adják ki azt az elsőre talán furcsa, mégis koherens hangot, amit a sajátomnak érzek. Most sem keretrendszerekben vagy műfajokban gondolkodtam; inkább hagytam, hogy a témák és a hangulatok adjanak stílust a daloknak” – meséli Tamás.

„A MYSPACE cím arra a digitális gyerekszobára és közösségi térre utal, ahol anno még anélkül hoztam létre a világomat, hogy ismertem volna a „zenei identitás” vagy a „vizuális arculat” kifejezések jelentését. Az új lemezemmel ezt a nyers ösztönösséget hívtam elő magamban, ami távolról múltidézőnek tűnhet, miközben abszolút jelenidejű. A közreműködők (Gege, Mehringer és ajsa luna) különleges együttállásokat és eklektikus atmoszférákat teremtettek az albumon, amivel nem ösvényeket követek, erdőt rajzolok magam köré.”

Tamás 15 éve ír dalszövegeket hazai előadóknak a legkülönbözőbb műfajokban. Ez eddig több mint 250 szövege jelent meg, melyek közt Berkes Olivér, Pál Dénes, Oláh Ibolya, Radics Gigi, a Soerii és Poolek és a Kelemen Kabátban slágerei is szerepelnek. Megannyi közülük listavezető lett a zenecsatornákon, a leghallgatottabb hazai rádiókban és az online letöltési listákon is egyaránt. 2016-ban Artisjus junior díjra jelölték, 2017-ben pedig hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Camp-en, ahol a világ 12 országából gyűltek össze szerzők a komfortzónán kívüli alkotás jegyében. Ő lett A Dal 2020 legjobb dalszövegírója és ugyan ebben az évben a Petőfi Zenei Díj - Év dalszövegírója elismerést is megkapta, 2023-ban pedig neki ítélte az Artisjus – Az év szövegírója díjat.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 05. 16.
"A Mohács-emlékév és mestereink előtt tisztelgünk vele, akik révén már fél évszázada virágzik Magyarországon a régizenei mozgalom. Több olyan mű elhangzik a lemezen, amelyekről eddig nem készült felvétel sem itthon, sem külföldön."
2026. 05. 04.
Néhány évvel ezelőtt váratlanul feloszlott a ColorStar. Bizonyára nem csak a közönség érezte az ezt követő űrt, hanem a zenekar régi és új zenészei is.
2026. 05. 04.
A Music Hungary Szövetség 7 pontban foglalta össze a magyar zeneipar megújítását, versenyképességét és fenntarthatóságát célzó legfontosabb szakmai javaslatait.
2026. 05. 02.
Gently da Spittah’ legújabb dala, az "Amit eddig láttam" egy személyes vallomás, múlt és jelen találkozása, ahol minden élmény értelmet nyer.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink