Mit keresek megint részegen a Deák téren? – Lóci játszik és Volkova közös dala

2024. 02. 18.

A Rámszoknál című duett és a Gyimesi Anna rendezésében készült klip érzékletesen mutatja be, hogyan találjuk magunkat újra és újra ugyanazokban a helyzetekben, legyünk akárhány évesek.

„Az elejétől fogva tudtam, hogy ez egy duett lesz. Kicsit olyan, mint a Szociálisan érzékeny dal, csak éppen tíz évvel és sok tapasztalással, változással később. A szövegét a kislányunk altatásai között írtam, próbáltam felidézni a múltbéli élményeket, kalandokat, ezekben az emlékekben merültem el” – fogalmazott Csorba Lóci.

A duettpartner a nemrég szólókarrierbe kezdő Volkova https://www.dalok.hu/zenekarok/volkova lett, és tökéletes választásnak bizonyult. „Olyat kerestünk, aki nem rockdíva vagy popsztár: valódi, hiteles, át tudja adni, amit közölni szerettünk volna a dallal, és egy Unicumot is meg tud velünk inni.  Ez egészen pontosan Volkova Kriszti leírása. Az első pillanattól megvolt az összhang, nagyon nyitott volt az ötletekre, neki is volt bőven, és a személyével még egy plusz réteget adott a dalnak” – mondta Lóci. A Rámszoknál Weil Andris produceri munkájával teljesedett ki: egy fokozatosan építkező, de mégis nagyon izgalmas és érzékeny hangszereléssel nyerte el végleges formáját. 
 
A dalt ITT tudod letölteni, és íme a klip:

A Gold Record, Lóci játszik kiadója, más érdekes előadók újabb munkáit is kiadta mostanság.

A Beleszakad (Pandóra Projekt legújabb dala) szövegében és hangzásában is népies motívumokon alapul, nem mindennapi ritmikájával pedig azt az érzést hivatott visszaadni, amikor a szomorúság helyét átveszi a düh. 

Egy átmulatott éjszaka másnapja elevenedik meg a Honeybeast legújabb dalában.
„Tényleg mindannyian átéltük már ezt. Volt egy buli, ott találkoztunk egy vonzó – vagy a piától annak tűnő – idegennel, akivel hirtelen kitaláltuk az egész életet és beleéltük magunkat valamibe, aztán másnap jött a kínzó józanodás” – mondta el Tarján Zsófi énekes.


A Carbonfools legújabb dala a Lost My Cool címet viseli, és a hozzá készült videóban nagyon kifejezően keveredik a realitás a mesterséges intelligencia valóságon túli világával, azonban a történet nem meseszerű: mindenki számára ismerősek lehetnek a felvillanó képek.

A klipet itt találod: 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 11. 10.
Pest fölött az ég címmel, bravúros zenész gárdával, a Dalok.hu terjesztésében jelent meg Ági új albuma, amely bemutatójához a Katona József Színház adott helyet.
2025. 03. 09.
Magyar művészek nemzetközi színvonalú Depeche Mode produkciót állítanak színpadra. Radics Gigi, Pásztor Anna, Lotfi Begi, Bernathy Zsiga, a Magyar Nemzeti Férfikar, a Hungarian Studio szimfonikus zenekar...
2025. 02. 26.
A Dal 2025 legutóbbi válogatója a produkciókon túl is tartogatott megható élményt: a Ragazzi Razzi frontembere Szilágyi László élő adásban kérte meg szerelme, Szelina kezét.
2025. 02. 26.
A Tehetségprogram célja - az eddig megszokott tehetségkutató versenyektől eltérően - nem nyertest hirdetni, hanem a valós szakmai segítséget nyújtani a jelentkezők legjobbjainak, akik egy élő koncerten is bemutatkozhatnak majd...
2025. 02. 24.
A Kovász a folkjazz új nemzedékének képviselőjeként teszi le névjegyét: úgy hangszer-összeállításával, mint megközelítésével megújítja a műfaj több évtizedes hagyományát. A Fermentum című új albumuk hi-res minőségben is letölthető a Dalok.hu-n.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink