Madrass - Hulljatok levelek EP

2014. 06. 02.

A Madrass zenekar 2007 ősze óta létezik, az egykori „A Kert”, a Nulladik Változat és a Flop zenekarok tagjai is muzsikálnak benne, és nem lehet őket azzal vádolni, hogy túlterhelik a rajongóikat. Volt egy albumuk 2011-ben (Vihar után címmel), most meg egy 6 zámos EP-vel jelentkeztek.
Az anyag érdekessége, hogy Kövi Lóri, a Flop zenekar méltán zseniálisnak nevezhető énekese egyéb elfoglaltságai miatt a friss anyag felvételein alig hallható, az ének témák 99%-át Angyal Dorka vállalta magára. Ráadásul a hat dalból négy népdalfeldolgozás. Korábban is erős volt zenéjükben a népzene hatása, de talán nem dominált ennyire, mint az új EP felvételein.
Dorkának olyan hangja van, hogy elsőre talán csak annyit érzékel belőle a hallgató, hogy szép, jól énekel, tehát szakmailag kifogástalan. A döbbenet akkor jön, ha az ember egy kicsit jobban beleássa magát a dalokba: rendkívül érzelem gazdag, mély, emberi és őszinte, ahogy énekel. A népzene kapcsán ez alapvetőnek tűnhet (ha nem ilyen, fabatkát sem ér), de a népzenei követelményeken túl kihallani belőle a saját énjét, élettapasztalatát, fájdalmát és örömét egyaránt.
A Madrass zenéjében erősödött a hegedű szerepe, de megvan a rock is, emellett egyszersmind olyan gépies alapokra épül, hogy még az Anima Sound System hangszerelése is beugrik róla. Fontos szerep jut ritmusszekciónak is, a dobos és basszusgitáros tagok komoly ritmikai feszültséget keltenek például a Hulljatok levelek című dalban. Egyébként is hátborzongató ez a dal, ahogy az elhagyott szerelmes átkozódik benne. Számomra a Led Zeppelin „Kashmirját” idézi, de nyilván a közös népzenei gyökerek azok, amik a hasonlóság illúzióját keltik bennünk.
A „Sólyoméneket” anno a Barbaro zenekar is feldolgozta, ennek a verziónak ugyan kevésbé szélsőséges a zenei értelmezése, hangzásvilága, de így is szívfacsaró, s az egyébként táncosabb „Hattyús” sem hangol épp jó kedvre. Így aztán az ötödik dal, a saját szerzemény „Mosolygós” ki is lóg az EP-ről egy kicsit, ez a dal hivatott oldani azt a feszültséget, amit az EP addigi dalai megteremtettek. Ez tényleg, az első hangjaitól az utolsóig egy derűs dal, amolyan „alterock” sláger hegedűvel kiegészülve.
Az EP tömörsége ellenére is kiválóan sikerült, ajánljuk mindenkinek.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 02. 23.
A Jazzfest Budapest pályázatot hirdet fiatal jazz-zenekarok számára a 2026-os fesztivál keretében történő bemutatkozási lehetőség elnyerésére.
2026. 02. 09.
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon...
2026. 02. 09.
AKC Misi két évnyi csendet tört meg „Haditerv” című dalával, mellyel nem csak azt üzeni, hogy visszatért, hanem azt is: maradni készül. És hogy mi a haditerv a „Haditerv” után? „Szeretném, hogy minden szempontból jobb legyen a zeném.
2026. 02. 07.
Most ott tartunk, hogy a zenészek megvetéssel beszélnek az AI-ról, a nem zenészek pedig vigyorogva posztolnak AI-val készített butuska dalokat. A technológia fejlődésével a komolyabb alkotók is beépítik az AI szoftvereket az eszköztárukba...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink