Kontrollzé jelentkezik

2008. 03. 14.
Kontrollzé jelentkezik: „Az elmúlt időszak szövegírással, az új dalok formálásával telt. Nemrégiben pár nóta demo - ját kezdtük összerakni. Koncert ügyben sem álltunk le, januárban két alkalommal is játszottunk akusztikus műsorunkkal. Az Anathema gitáros (Danny Cavanagh ) szólóestjét nyithattuk meg, majd Debrecenben a Rocksuli-ban zenéltünk.
Frissült a honlapunk (www.kontrollze.hu) új koncertképek, dátumok, beszámolók kerültek, kerülnek folyamatosan.
Márciusban, áprilisban, két- két, májusban három koncertet adunk.
Április 19-én Karcagon a P.G Csoport-tal fogunk játszani (köszönet a Karcagi Ifjúsági Ház szervezésének), mely nagy megtiszteltetés számunkra. Új lemezüket a Nem sietünk sehová-t mutatják be.
Az elmúlt pár években sok nagyon jó zenekarral sikerült jó baráti kapcsolatba kerülni: Nulladik Változat, Holt Költők Társasága,  Solar Surf (www.solarsurf.hu) és az említett PG. Csoport, Baby Bone. A Baby Bone-nal (www.babybone.hu) közös szervezésben láthattok majd együtt bennünket több nagyvárosban is. Két különböző zenei világ egy estén belül, reméljük így még több embert megtudunk szólítani.
A budapesti After Music Club-os koncerten május 15-én (Varga Balázs-Zéró szervezésének köszönhetően) pedig a friss dalait bemutató Grabanc zenekar lesz a harmadik fellépő, színesítve instrumentális muzsikájukkal az estét. (www.myspace.com/grabanc)”
 
Kontrollzé Koncertek:
Március 13.     Szeged Garabonciás Borozó (Baby Bone, Kontrollzé)
Március 27.     Debrecen Rocksuli
Április 19.        Karcag, Ifi-Ház (P.G.Csoport, Kontrollzé)
Április 26.        Békéscsaba ( Baby Bone, Kontrollzé )
Május 15.        Budapest After Music Club ( Baby Bone, Grabanc, Kontrollzé )
Május 17.        Karcag Ifi- Ház (Solar Surf , Kontrollzé)
Május 23.        Mezőtúr Erőd Klub
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink