Ki-látó tehetségkutató verseny és fesztivál

2007. 11. 15.
A Fonó Budai Zeneház tehetségkutató versenyt írt ki, „Ki-látó” címmel, bemutatkozási lehetőséget biztosítván újonnan alakuló, vagy néhány éve működő együtteseknek. A verseny célja, hogy a meghívott zenekarok munkája nyilvánosságot kapjon mind a sajtó mind a közönség előtt, ezzel is hozzásegítve őket közönségbázisuk kiépítéséhez, valamint hogy szakmai visszajelzéseket kapjanak egy fesztivál keretein belül. A jelentkező zenekarok internetes regisztrációja és a november 15-én induló közönségszavazás a Dalok.hu segítségével történik.
Kategóriák: népzene, világzene, jazz
A Ki-látó verseny és fesztivál felépítése:
A regisztráló zenekarok beérkezett hangzó anyagait a zsűri meghallgatja és szakmai szempontok mentén válogat közülük. Az előválogatás után a zenekarok meghívást kapnak a Fonó Budai Zeneházban megrendezésre kerülő fesztiválra. A fesztivál szerkezete:
Kis esti zene: a nevezettek 30-40 perces koncertjei a Fonó színpadain
Kávéházi szeglet: A Fonó kávézójában a kisszínpadon megvalósuló klubhangulatú alkalmakon minden zenekar fél órában mutatkozhat be a közönség előtt. Akusztikus zenélés mellett pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a Civil rádió egy-egy moderátorának vezetésével.
Szakmai fórum, zsűrizés, értékelés: Valamennyi fellépő együttes a Fonó által felkért szakmai zsűri értékeli. A szakmai szempontok szerint kialakított pontrendszer mellett a zenekaroknak lehetőségük lesz személyes konzultációra is a szakemberekkel, valamint a közönség is szavazhat. A zsűri által kiválasztott és delegált, 25 zenekar mellett, további 3  formáció nyerhet bejutást, közönségszavazás útján a dec. 7 - 8-i döntőbe, egyenes ágon! A szavazás ugyan regisztrációhoz kötött, de 3 óránként egyszer 1 voks mindvégig leadható a szavazás két hetes időtartama alatt. A voksolás 2007. november 15-én 12 óra és, november 28. déli 12 óra között zajlik. A szavazó felületet, on -line, a Dalok.hu, zenész szakszervezeti, non - profit, internetes zeneáruház biztosítja, a Fonó Budai Zeneházzal együttműködve.  
 
Örömzene és záró táncház: Közös zenélés és fesztiválzáró táncház
A fesztivál időpontja: december 7-8.
A zsűri: Hollókői Lajos, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, Krulik Zoltán, művészeti vezető, zeneszerző (Makám), Dresch Mihály, zenész, Sebő Ferenc, zenész.
Nyeremények
I. díj: Önálló koncert és professzionális rögzítése.
II. díj: 2 fellépési lehetőség a Fonó táncházi és világzenei sorozataiban
III.díj:1 fellépési lehetőség a Fonó táncházi és világzenei sorozataiban
 
 
Támogató: Oktatási és Kulturális Minisztérium PANKKK programja.
Médiapartnerek: Civil Rádió, Dalok.hu
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink