KI-LÁTÓ koncertek

2008. 02. 14.
2007 őszén a Fonó Budai Zeneház és a Dalok.hu tehetségkutatót szervezett, amelynek a győztesei február 16-án lépnek fel a Fonóban. A koncertek rögzítésre kerülnek és az utómunkák után koncertlemezként lesznek elérhetőek a Dalok.hu-n.
 
A Fonó Budai Zeneházban december 7-én és 8-án élő koncertek keretében került sor a KI-LÁTÓ döntőire. A versenyre nevezett hetven zenekar közül huszonegy produkciót hallgatott meg a szakmai zsűri. A Dresch Mihály, Hollókői Lajos, Krulik Zoltán, Matisz László és Sebő Ferenc alkotta testület igen színvonalasnak minősítette a vetélkedést, melynek jellemzően három műfaját nem tartotta összemérhetőnek. Ezért a zsűri a tervezett első, második és harmadik díj helyett, a három legjobbat jelölte meg műfajonként, melyek közül a három műfaj legjobbjait, azaz a három első helyezettjét, valamint egy produkciót külön díjazásban részesít.

NÉPZENE
Első díj: Vizin zenekar
Második: Török Tilla zenekara
Harmadik: Hajna

VILÁGZENE
Első díj: Nossa
Második: Club Era
Harmadik: Live Act Folk

JAZZ
Első díj: Piccolo Inn
Második: Lower House
Harmadik: Jambient

A zsűri külön díjban részesíti: Idrányi Eszter zeneszerzőt és a Varietas Delectat Kvartettet.

A három elsődíjas zenekart élő-lemezfelvételük alkalmával február 16-án a közönség is meghallgathatja a Fonóban:
Vizin zenekar
Zenekarunk a TANAC Néptáncegyüttes kísérő zenekarának utánpótlásaként alakult 2000-ben. Ebben a felállásban négy éve működik.

Nossa
Brazil slágerlistákat vezető előadók dalainak feldolgozásait, valamint saját kompozícióikat játszzák, nagy szenvedéllyel; két gitáron, csellóval,
 ütőhangszerekkel és énekkel.

Piccolo Inn
Jazz-kvintett. A műfaj: kortárs organikus jazz. 2004 nyara óta működik, kizárólag saját dalokat játszik.
 
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink