Kegye János - Karácsony pánsípon

2022. 12. 12.

Kegye János 8 évesen kezdte zenei tanulmányait. Zongorázni tanult, később több fúvós hangszert sajátított el. Elvégezte az OSZK zeneiskoláját, majd felvették a Jazz Konzervatóriumba is. 1974-től aktívan zenélt a Kisrákfogó együttesben, majd Panta Rhei (Debrecen) és a Hatszív (Békéscsaba) együttesekben szaxofonozott. A Spirál együttessel a Ki mit tud 3. helyezettje lett, majd ezt követte a Kati és a Kerek Perec, a Corvina, Piramis és az Edda együttes. Ezt követően az Anonymus együttessel és annak utódjával a Marathon Band-el, több külföldi koncert turnén vett részt. 1988-ban Németországban jelent meg első lemeze pánsípon, mely aranylemez lett. Mai napig aktív koncertmuzsikus. Fő hangszere a Pánsíp lett.

Rengeteg műfajban jelent meg lemeze pánsípon (Handel, Mozart, Dvorák, Bach, Haydn, Vivaldi, Brahms, Massenet), a „Time to Say Goodbye”, a „Pacsirta”, cigánydalok, német és osztrák sramli dalok. Ezek a magyar és nemzetközi világslágerek ezen a hangszeren nem, vagy nagyon ritkán szólaltak meg. 2003 novemberében pánsípon közreműködött Havasi Balázs „A szív hangjai” című lemezén. 2003. december 31-én a Magyar Állami Operaházban adott koncertet a Filharmónia Társaság Zenekara kíséretével. 2010 tavaszán Szűcs Antal Gáborral (Totya; a Tátrai Tiborral alkotott latin duó tagja) készült egy „Latin Karácsony” című album. A világon először szólaltak meg ezek a dallamok ebben a hangszerpárosításban. 

Koncertjei mellett Kegye János tanitással is foglalkozik: Böjte Csaba meghívására Erdélyben zenét tanit a ferencesrendi szerzetes által vezetett intézményekben és mintegy 80 templomi koncertet ad majd a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére. 2020 Január 18-án átvehette a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címet.

Eddig 32 lemeze jelent meg, számtalan lemezen közreműködött, és szerte a világon árulják pánsípos lemezeit. Számos lemezbemutató turnéja volt Amerikában, Kínában, Ázsiában és európai országokban.

Eddig a következő lemezei jelentek meg digitálisan a Dalok.hu terejsztésében:

Latin
Szűcs Antal Gáborral készített zenei anyag, latin dallamokkal izgalmas pánsíp szólókkal készült.

Szférák  
Spirituális zenei mű 65 perc hosszúságban, kifejezetten relaxációra, meditálásra készült.

Ünnep 
A legszebb karácsonyi dallamok pánsípon, a Magyar Rádio szimfonikus zenekarral készült album. az ünnepek egyik legjobb választása.

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 05. 24.
A Kossuth-díjas, Érdemes művész új albuma parádés zenészgárdát vonultat fel. A kitűzött cél: hangokkal gyógyítani.
2023. 09. 17.
A BMC Records két triólemezzel indítja az őszt: harmadik albumával jelentkezik a Daniel Erdmann alapította, közel tízéves Velvet Revolution, a Palotai Csaba új együttese, a Sunako pedig funk-transz beütésű albummal debütál.
2023. 09. 05.
Martonvásáron zárul az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat szeptember 17-én. A Fejér megyei kisvárosból indult hét éve a könnyűzenei verseny,
2023. 09. 05.
Leural a stressz, vagy életben tartanak az álmaid?   Szeptember tizenötödikén, pénteken érkezik a minőségi rock-bluest képviselő Tornóczky All Access (ifj. Tornóczky Ferenc, Nagy Ricsi, Temesi Berci, Zombori Atus) első albuma...  
2023. 09. 04.
Halott Kígyók, Holnaplányok, Kultivátor, Palánta, Plüssnapalm és a Piresian Beach megmondják a magukét, hangosan és a mai trendekkel nem törődve. A Trottel Records meghallotta és lemezre vette, a Dalok.hu pedig eljuttatja a digitális térbe.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink