"Kattints rá, Nagyi", avagy netnagyik kalandjai a világhálón

2007. 03. 03.

- Mindig megkérdezték az e-mail címemet, és én azt sem tudtam, hogy mi az - meséli Kenesei Anikó, aki nyugdíjba menetele után elhatározta, hogy megtanulja a számítógép használatát. Ma már interneten keresztül kommunikál családtagjaival és barátaival.

Az Európai Unió Socrates-programja támogatásával indult el az a nemzetközi vállalkozás, melyben idős, nyugdíjas embereket vezetnek be a számítógép és az internet világába. Magyarországon három évvel ezelőtt, a Budapesti Művelődési Központban (BMK) indították el az első képzési periódust.

- A program születésekor még merész ötletnek tűnt, hogy az idősebb korosztályt megismertessük az internet világával - mondja Kiss Gábor, a program magyarországi vezetője. A "Kattints rá, Nagyi" címet viselő képzésnek a BMK adott helyet, ahol az idősek öt héten át, heti egy alkalommal ismerkedhettek a számítógép- és az internetfelhasználással.
- Manapság már nehéz eligazodni számítástechnikai ismeretek nélkül, az idősebb korosztály tudása pedig különösen hiányos e tekintetben - magyarázza a projekt indokoltságát Kiss Gábor. Sokan még a számítógépet sem tudták bekapcsolni, és az egér használata is gondot okozott, ám a képzés végeztével már rutinosan szörföznek az interneten, e-maileznek és chatelnek.
- Minden érdekel, ami az internettel kapcsolatos, legszívesebben belebújnék a számítógépbe - mondja Castelli Emmi, aki három évvel ezelőtt ismerkedett meg a számítógép és az internet rejtelmeivel. A hetvenes éveiben járó nagymama azóta szenvedélyes használóvá vált. Az alapokat, csakúgy, mint a többiek, én is a "Kattints rá, Nagyi" tanfolyamon tanultam meg, aztán elindult a lavina - meséli Emmi néni. A tanfolyamot rendszeres klubfoglalkozás egészítette ki, ahol az érdeklődők felmerülő kérdéseikre kaphattak választ. A tanfolyam résztvevői csupán ezerforintos, jelképes összeget fizetnek az oktatásért, és ingyenesen használhatják a BMK számítógépes infrastruktúráját.
A programban hat európai uniós ország vesz részt: Dánia, Finnország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország és Spanyolország. A projekt résztvevői közösen dolgozták ki azt az egységes oktatási anyagot. A "Kattints rá, Nagyi!" tanfolyamot eddig ezer nyugdíjas végezte el. Ebben az évben az ország tizennégy településén további ezer időskorú vehet részt a tanfolyamon - mondja a projektvezető. A lelkendező Emmi néni a hírportálok böngészésétől kezdve, kedvenc régi zenéinek letöltésén keresztül szinte minden információt az internetről szerez már be. - Napi nyolc órát is képes vagyok a számítógép előtt ülni - mondja szemét lesütve. Családja eleinte értetlenkedve nézett a nagymamára, most már azonban büszkék az internetet rutinosan használó netnagyira. Az aszszony aktív szervezőjévé vált a netnagyi hálózatnak, így a nemrégiben megtartott nemzetközi találkozónak is. - Tartani kell a tempót az unokákkal! - summáz Emmi néni

/Népszabadság • Lopes Elvira   • 2007. március 3./
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 28.
Az idén húszéves "The Trousers" története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napokban adta ki a zenekar hetedik nagy lemezét, a „Necessary Evil”-t.
2025. 11. 17.
Bársony Bálint és az „MRP” ősszel abban a megtiszteltetésben részesült, hogy egyedüli európai együttesként képviselhette hazánkat a világ legnagyobb Selyemút Fesztiválján Kínában.
2025. 11. 16.
"A Jü az elragadtatás zenéjét játssza: a sokszor szigorúnak tetsző, néha kifejezetten repetitív örvénylésből kibontakozó témáik által a folyamatos jelenből egyenesen a jövőbe röpítik a transzba ejtett közönséget."
2025. 11. 16.
A 2016-ban alakult zenekar profilja a dallamos, könnyen hallgatható fúziós jazz. Az eddig megjelent három lemezük saját szerzeményeket tartalmaz, míg a most megjelenő negyedik album egy kis kirándulást tesz a klasszikus zene irányába.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink