Jazzgödör: Be Close Harmony, Smárton Trio, Triton

2007. 07. 13.
Hollandiából érkezik a Be Close Harmony (NL), ők a világot járó jazz-énekegyüttes, műsoruk páratlan.
A Smárton Trio tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomáztak 2004-ben. A repertoárt Sütő Márton szerzeményei és sajátos feldolgozások alkotják. A zenét jellemezni a blues, jazz és rock izgalmas keverékeként lehet.

Az együttes 2003 telén alakult és tavasszal mutatkozott be a közönségnek. Azóta folyamatosan fejlődő műsorral lép fel fesztiválokon és budapesti klubokban. 2003 novemberében egy első helyezéssel jutalmazták a trió munkáját a Lipótvárosi Jazzversenyen. 2006-ban Még nem tudom címmel megjelent a trió első lemeze.

A Triton zenekar 1998-ban alakult. Először alkalmilag a Cinetrip esteken játszottak Dj Mangoval, talán a hely és az esemény inspirálta a nevet is, Triton ugyanis Neptun isten fia, kagylókürtjén játszó mitológiai alak.

A kezdetekben inkább live act jellegű koncerteket adtak, ahol a főszerepet Mango játszotta, majd egyre több zenész csatlakozott és a stílus a népzene és a jazz keveréke felé terelődött. Különböző felállásokban már három éve a Szigeten is hallható, látható volt a Triton, továbbá játszottak a Batofaron, Párizsban és a Royal Festival Hall-ban, Londonban, Olaszországban pedig a Big Torino Festivalon léptek fel.

A zenekar vezetője, Vázsonyi János etno-acid-jazz kategóriába sorolta zenéjüket.

A belépés ingyenes!

Időpont: július 25. 20 óra
Helyszín: Gödör Klub

 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 01.
Június 20-án egy igazán ígéretes modern rock találkozásnak ad otthont a pécsi Káptalan Kert, ugyanis a Hooligans vendégeként a városban zenél a Down For Whatever.
2026. 05. 19.
A "Limitált kiadás" című új "Pavilon" kislemez pimasz odaszúrás a flexkultúrának balkáni ízekkel és borsodi füsttel.
2026. 05. 19.
Végre megérkezett Dollyék várva várt 5. nagy lemeze, és robban a retró életérzés! "Régóta szerettem volna megmutatni azoknak is, akik még nem láttak, vagy hallottak minket élőben, milyen a hangulat a koncertjeinken!"
2026. 05. 16.
A Deezer áprilisi jelentése szerint a platformra naponta feltöltött új zenék mintegy 44%-a, azaz majdnem 75 000 dal tisztán mesterséges intelligencia (MI) által generált tartalom. Ez havi szinten több mint 2 millió szintetikus zeneszámot jelent.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink