Időutazás a Római Birodalomba, sok zenével és játékkal

2008. 08. 15.
Római légiók, gladiátorok, kelta harcosok, íjászok, középkori bajvívók és zászlóforgatók lepik el Szombathely utcáit és tereit augusztus 22-24-ig a Savaria Történelmi Karneválon. Tizenhét helyszínen több mint kétszáz program közül választhatnak az érdeklődők. A múltidézés ezúttal a reneszánsz jegyében zajlik: Mátyás korát lovagok, táncosok, zenészek idézik fel.

A programok közül kiemelkedik a Karneválszínház premierje, amely már 15-én, pénteken délután fél hatkor kezdődik a megyeháza udvarán, ahol Niccolo Machiavelli Clizia, a titokzatos szépség című pajzán komédiáját adják elő. A darab címe egy rejtélyes ifjú hölgyre utal, akiért öreg és fiatal, gazdag és szegény, úr és szolga egyaránt bolondul. A történet főbb szereplői Molnár Piroska, Jordán Tamás, Szabó Győző, Hollósi Frigyes, Rezes Judit, Botos Éva és az Atlantisz Színház tagjai. A rendező Bezerédi Zoltán. A darabot hét alkalommal adják elő.

A karneválnyitó augusztus 21-én, csütörtökön 20 órakor lesz a városháza előtti színpadon, a Savaria Egyetemi Központ színinövendékeinek felléptével. Ugyanott 21 órakor a Balázs Elemér Group koncertje következik.

Másnap, pénteken 10 órakor, a Thököly utcában megnyílik az öreg város vására. A Történelmi Témaparkban pedig hagyományőrzők vernek tábort, nomád életmód- és harci bemutatókat rendeznek. A Romkertben - Savaria ma is meglévő falai közt - 13 órakor ókori jósda nyílik, majd 18.30- tól sok játékkal és muzsikával fűszerezett programban vehetnek részt az érdeklődők. A Borok utcájában 22.30-kor a Ghymes Együttes születésnapi koncertje kezdődik.

Újdonság, hogy augusztus 23-án, szombaton fél 11-kor a Romkertben a magyar birkózóválogatott élőképeket mutat be az ókori olimpiák történetéből. A legnagyobb érdeklődés az este 20 órakor kezdődő fáklyás felvonulást kíséri. Csaknem ezren öltöznek korhű viseletbe, hogy a történelmi városközpontban megidézzék a római polgárokat, gladiátorokat, nomádokat. A középkori színben keresztes lovagok vonulnak fel. Őket reneszánsz dámák, polgárok és lovagok követik, majd a barokk kort idéző ruhákban urak és hölgyek érkeznek. A menetet mutatványosok, gólyalábasok, dobosok, zenészek, tűz- és zászlóforgatók zárják.

Augusztus 24-én vasárnap 14 órakor Szókratész védőbeszéde hangzik el Jordán Tamás előadásában a Romkertben.
A gazdag program a hagyományőrzők és jelmezesek búcsúfelvonulásával zárul.

NOL Györe Zoltán 2008. 08. 15.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 29.
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, a szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink