Huszonkettedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat

2025. 04. 10.

Huszonkettedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat: a nyertesek és az életműdíjasok ünnepélyes keretek között, a budapesti Barabás Villában vehették át az elismerést egy szűk körű, díjátadóval egybekötött fogadáson. A Fonogram-napon hagyománnyá vált interaktív műsorfolyam is elindult a díj közösségi oldalain, melynek során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derül fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte az év slágere közönségszavazást.

A hazai klasszikus pop-rock kategóriában az Ivan & The Parazol vehette át immár második Fonogram-díját - ők korábban 2022-ben az alternatív/indie-rock mezőnyben nyertek. A magyar modern pop-rock jelöltek között a feltörekvő tehetség, ajsa luna győzedelmeskedett. Szakmai elismerésben részesült az Elefánt zenekar, akik többszöri jelöltség után most el is vitték a hazai alternatív/indie-rock kategória díját. Az elektronikus zenei produkciók közül az Analog Balaton albuma lett a befutó, a hazai rap/hip-hop kategóriában pedig Co Lee és Blaize párosa bizonyult a legjobbnak. A hazai hard rock/metal esélyesei közül az AWS szerezte meg a Fonogram - Magyar Zenei Díjat.

A speciális zenei kategóriákban díjazták Kökény Dani, Temesi Berci, a Firkin, a Jazzbois és a Parno Graszt albumait és hangfelvételeit.

A 2024-es év felfedezettje cserihanna, míg az év hangfelvétele kategóriában a közönségszavazás során Horváth Tamás x Kowalsky meg a Vega "Fehér holló" című slágerére voksoltak a legtöbben.

A Fonogram - Magyar Zenei Díj nemzetközi kategóriáiban ők lettek a legjobbak: Beyoncé, Teddy Swims, Fontaines D.C., CYRIL, Doechii, Judas Priest.

Életműdíjban részesült Soltész Rezső, Szigeti Ferenc és a KARTHAGO, valamint Szikora Róbert.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) több mint három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. 2025 sem volt kivétel, Fonogram - Magyar Zenei Díj néven idén már 22. alkalommal hirdettek győzteseket.

Idén is egy zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló, összesen 25 tagú szakmai zsűri döntött arról, hogy a beérkezett mintegy 1400 nevezés közül kik legyenek a 18 kategória jelöltjei, majd pedig nyertesei.

A korábbi zsűritagok mellé - mint például Abaházi Csaba (Retro Rádió), Bali Dávid (Believe) Bazsa Péter (Rádió 1, 103.9 Rock FM, Base FM), Bihari Balázs (Majdnem Híres Rocksuli, Wanted podcast, szerkesztő-újságíró, zenész), Boros Gábor (DJ, újságíró), Both Miklós (Hagyományok Háza), Regán Lili (DJ, műsorvezető), Rónai András (Dal+Szerző, Recorder), Sajó Dávid (Telex After), Sebestény-Gallasz Enikő (WMMD), Szűts László (MAHASZ) vagy épp Weyer Balázs (Music Hungary Szövetség) - idén is csatlakoztak új szakemberek. Így például Borcsik Attila Izillel (Park FM, DJ, zenei szerkesztő), Hering Andrással (Refresher), Nyerges Tamással (Rockstar magazin) és Paár Julcsival (Fonogram-díjas énekes, dalszerző, zeneterapeuta) színesedett a csapat. 


A teljes tagság:
https://fonogram.hu/zsuri

Tavalyi Fonogram-nyertesek konferálták fel az idei jelölteket

A Fonogram - Magyar Zenei Díj jelölt videóinak különlegessége, hogy tavalyi nyertesek harangozták be az elismerés idei esélyeseit. Így többek között a Nagy Emma Quintet, a Zaporozsec és a Carson Coma tagjai, illetve a Thy Catafalque alapító-frontembere, Kátai Tamás, Paulina, Raul, Paár Julcsi, Saya Noé, Rúzsa Magdolna és Pogány Induló mutatták be a különböző kategóriák mezőnyeit, de mikrofont ragadott a Góbé Zenekar és Ótvar Pestis is.

Hallgasd meg a nyertesek egy-egy dalát egy lejátszási listában!

Spotify-playlist → https://open.spotify.com/playlist/7bsE6Pd4EbNIdqdF2l5uKQ

YouTube-videóplaylist → https://youtube.com/playlist?list=PLTPL3XfLefNgV2DTee6DiSxJY68NG2tHo


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink