Hova lesz a séta? – a világörökség beshodromosítása

2024. 04. 02.

Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.

„Az irányzék nem változott: fontos, hogy minden dal a népzenéből induljon, ahogy a korábbi lemezeknél is, és mindig lényeges volt az is, hogy érthető legyen, és jól táncolható” – így foglalta össze a krédót Barcza Gergő, a zenekar fő zeneszerzője és szólistája az Izraelinfónak.

Jelentem – a táncolhatóság sikerült, bár például a bolgár „Sandansko” horó páratlan ritmusa gáncsoló hatással bírhat a táncolókra. A népzene unortodox kezeléséről pedig ezt mondja Gergő:
„A fekete zenéből lett egy sokkal nagyobb dolog, amit jazznek hívnak, és ma már az egész világ öröksége. Valami hasonló történt a balkáni zenével is. Ez is világörökség. Örüljünk neki!”

2012-ben a zenekar alapítók elköltöztek Magyarországról, Pettik Ádám Angliába költözött, Barcza Gergő Izraelbe. Az ott ért hatásokat érezzük az Afrika című számban. Az 1911 című Szörényi-Bródy szerzemény feldolgozása is felkerült a lemezre “az utolsó előtti előtti békeév” idejére kalauzolva a kultúrtörténet iránt érdeklődő közönséget, afro ritmus, moldvai dallam, funk groove -a szerzőpáros se ismerne rá elsőre.
„A manouche beütéssel operáló Verda stelóban Hámori Máté egyfelől Django Reinhardtot idéző akkordjaival, másfelől a kemény, rockos epizódban vállalt szerepével össze is foglalják, hogy mi az újdonság: a jazzesebb és rockosabb irányba való kitekintés.” - írta az Élet és Irodalom. Sokatmondó, hogy ebben a számban eszperantó nyelven szól az ének.

Lemezbemutató koncertre április 12-én kerül sor a Dürer Kertben, a Facebook eseményben így jellemzik a zenekart:

Huszonöt éve járják a világot, bizonyítva, hogy szükség van egy sehova sem maradéktalanul besorolható bandára. Nevük mára egyet jelent a fékevesztett ritmus és dallamkavalkáddal, virtuózitással kezelt hangszerekkel, garantáltan jókedvre derülő, táncra perdülő közönséggel. A néptáncosok hőnszeretett lelazítói, az értelmiségiek kedvenc népzene közvetítői, a népzenészek irigyelt rockerei, az adatközlők legpimaszabb feldolgozói.

Az új albumot ITT tudod letölteni CD minőségben.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 04. 04.
A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. A "Sárkányok tánca" 2003-ban csak amolyan utolsó dalként került rá az ikonikus "Nyelvtan" CD-re.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink