Heveder Banda - az eredeti erdélyi népzene

2023. 08. 06.

Az Erdélyből származó magyar népzenét sok magyarországi zenekar játssza, de azért más, amikor eredetiben halljuk egy térség zenéjét.

A Heveder zenekar 2002-ben alakult, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként, mikor Molnár Szabolcs prímáshoz társult a két Fazakas testvér (Levente – hegedű, Albert – brácsa). 2003 szeptemberében Molnár Szabolcs hívására érkezett ifj. Bajna György és egy évvel később Szilágyi László. A Heveder házigazdája a sepsiszentgyörgyi táncháznak és Népzene Néptánc találkozónak, az Erdélyi Táncház-zenész Találkozónak, valamint rendszeres résztvevője a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi táncházaknak, a Székelyföldi és a Kommandói Néptánc táboroknak, az Erdélyi Magyar Néptánc antológiának. A zenekar 2008. augusztus 23-án Tusnádfürdőn, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel a Heveder Zenekar nevet. Első nagylemezüket 2009 februárjában, a gyimesközéploki Borospatakon rögzítették, melynek bemutatója 2010 áprilisában került sor. Rendszeres résztvevői a Kárpát medencei fesztiváloknak, táncházaknak. A zenekar rendszeres fellépő az Egyesült Államokban is, a magyar közösségének népzenei rendezvényein. Júliusban több magyar fesztiválon és helyszínen, köztük Kapolcson is fellépett.

A Dalok.hu terjesztésében megjelent a zenekar két albuma, az Eresszed, hogy menjen  és a Székelyi Népzene.  

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink