Gyerekeknek is lesz zenei tehetségkutató a Kobuci Kertben

2025. 05. 19.

Az eddigi hagyományos zenei tehetségkutatók mellett idén 18 éven aluliaknak is szervez könnyűzenei versenyt a Fülesbagoly Alapítvány. A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok. A szervezők célja a tehetségkutatóval, hogy a fiatalokat ösztönözzék a zenélésre, mert a zene közösséget épít, és örömet okoz előadónak és hallgatóságnak egyaránt. A legjobbak számtalan díjjal gazdagodhatnak, köztük fesztiválos fellépéssel, kurzussal, tárgynyereményekkel. 

A Fülesbagoly Kid tehetségkutatóra két dallal és egy bemutatkozóval lehet jelentkezni május 20-ig a https://fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato/step-1?event_url=kid oldalon énekes és hangszeres kategóriában. Az előzsűrizés során kiválasztott legjobb 20 produkciót a szervezők meghívják a június 15-i döntőbe, ami Budapesten zajlik, a Kobuci Kertben. Itt minden döntős 15 perces műsorral mutatkozhat be a közönség és a zsűri előtt. A négy zsűritag, azaz Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Lajtai Kati énekesnő, énektanár, és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus véleményezi a produkciókat, majd nap végén átadja a nyereményeket. A díjak között szerepel fellépési lehetőség a Művészetek Völgyében, 1 éves ingyenes képzés a budapesti Rocksuliban, szintén ingyenes részvétel a Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborban, énekkurzus Lajtai Katitól, bemutatkozás a Petőfi Rádióban és TV-ben. Emellett a résztvevők rengeteg tárgynyereményt is kapnak, köztük Fővárosi Nagycirkusz, Cinema City, Campus és Sziget Fesztivál belépőket, illetve Vox fejhallgatókat.

 

A szervezők a meghirdetés során nagy súlyt fektetnek arra, hogy a családban élő fiatalok mellett a lehető legtöbb gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekhez jussanak el felhívásukkal, és ösztönözzék őket, illetve gondviselőjüket a jelentkezésre.  A könnyűzenei verseny a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében jött létre. Támogatója az MVM, a Belügyminisztérium, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Audio-Technica.

Még több információ a Facebook-eseményben:
https://www.facebook.com/events/1182903796687260
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 04. 05.
Aktuális e-zenei trendek, iparági sajátosságok: a foglalkozás segít eligazodni a magyar produkcióknak különböző színterek nemzetközi helyzetében és bemutatja, milyen érvényesülési lehetőségek és irányok jellemzik az egyes piacokat.
2026. 04. 04.
Az "imago mundi" első nagylemeze, a "SZÉTHULLIKAVILÁG" nem csupán dalok sorozata: egységes érzelmi és hangulati ív, amelyben a feszültség és az oldás folyamatos mozgásban tartja a hallgatót. A lemezbemutató április 11-én lesz a Központban.
2026. 04. 04.
A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. A "Sárkányok tánca" 2003-ban csak amolyan utolsó dalként került rá az ikonikus "Nyelvtan" CD-re.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink