Gerjeszt a PANKKK!

2007. 08. 24.
A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) két éve indult, amikor Gyurcsány Ferenc és az akkori kulturális miniszter, Bozóki András zenészekkel folytatott egyeztetések után bejelentette: több százmillió forinttal támogatják a nem klasszikus (pop, rock, metál, elektro, world, folk és dzsessz) élő zenét.
Az első pályázatokkal kedvezményes hitelt lehetett felvenni ifjúsági klubok felújítására, támogatást lehetett kérni kezdő zenekarokat is bemutató vidéki klubkoncertsorozatokra (100 millió forint), lemezkiadásra, tehetségkutató versenyekre, demokészítésre (26 millió forint), továbbá arra, hogy a magyar könnyűzenével foglalkozó rádiós műsorok készüljenek (74 millió forint). Ezenkívül 50 millió forintos költségvetéssel létrehozták a Magyar Zenei Exportirodát, amelynek az a feladata, hogy segítse a magyar zene külföldi bemutatkozását. A miniszterváltás, illetve a tavalyi költségvetési csökkentések miatt egy ideig úgy tűnt, nem folytatódhat a PANKKK. Ám végül erre az évre is jutott 175 millió forint (első lemez kiadására 6 millió 960 ezer, tehetségkutató versenyek rendezésére 2 millió 400 ezer, klubtámogatásra 100 millió, az exportiroda működtetésére és programjaira 40 millió, a Region budapesti konferenciára 20 millió, a PANKKK honlapjára, koordinátori feladatokra, reklám- és marketingcélokra 4 millió forint fordítható).
Újfalusi Gábor, a szaktárca vezető főtanácsosa szerint viszont a kiosztott millióknál fontosabb, hogy megindultak bizonyos folyamatok. Például, mivel a koncertekre elnyert pénzt csak számlák, szerződések bemutatásával lehet megkapni, elindult az ágazat "kifehéredése": ennek eredményeképpen a kifizetett pénz szinte teljesen visszakerült az államkasszába. Az első évben kifizetett 65 millió forintnyi támogatás után becslések szerint 60 millió forintot fizettek be (26 millió forint a fellépti díjak áfája, 26 millió a klubok által befizetett adó, 6 millió a jogdíj, 2 millió a jogdíjakhoz kapcsolódó adó). Fontos fejlemény, hogy sikerült külső forrásokat is bevonni a programba: az Előadóművészi Jogvédő Irodával közös pályázaton magyar és külföldi zenekarpárok kaphatnak maximum 100 ezer forintot arra, hogy egymás országaiban koncertezzenek. Eddig már 140 koncertet támogattak. A PANKKK-nak köszönhetően több régióban pályázatot is kiírtak a helyi zenészek kezdeményezésére a regionális fejlesztési tanácsok.
A PANKKK végső célja az lenne, hogy megmozduljon, felpezsdüljön a hazai zenei piac, hogy évek múlva az egész folyamat önjáróvá váljon. Ehhez például az kellene, hogy az önkormányzatok támogassák a helyi zenekarokat azzal, hogy a falunapra, fesztiválra nem (csak) a "sztárokat" hívják meg, hanem a tehetséges helyi zenekarokat is.

Serfőző Melinda, Népszabadság, 2007. augusztus 24.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 10. 15.
Az Itinera egy magyar népdalokból inspirálódó darkfolk duó. Három éve alakultak, de már bejárták a külföldi fesztiválokat. Az első albumuk a Dalok.hu terjesztésében jelent meg a napokban.
2025. 10. 07.
A Hi Klub formációt 2023-ban alapította Herédi István és Kasza László, akik az 1990-es évek közepe óta számos ismert formációban zenéltek együtt - Doors Emlékzenekar, Hot Pants, Nebo, Garami Funky Staff.
2025. 10. 06.
A New Level Empire mára a hazai elektronikus zene és popkultúra megkerülhetetlen szereplőjévé vált. Legújabb daluk, a "Miért lettél más?" a Groovehouseal közösen készült.
2025. 10. 06.
A 2024-2025-ös évad 860 zenekarából a Reni & Boka nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozatot a hétvégi, kétnapos nagydöntőben. Az év felfedezettje a Street Sixteen zenekar lett.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink