Egyedülálló koncertet ad október 31-én, pénteken Ágnes a Petőfi Csarnokban

2008. 10. 24.
  Egyedülálló koncertet ad
október 31-én, pénteken Ágnes a Petőfi Csarnokban: akkora zenekarral
lép fel, hogy át kell alakítaniuk a színpadot. Az egykoron Ágnes
Vanilla művésznéven aranylemezeket halmozó dalszerző-énekesnő új, A
gömb című albumát mutatja be. Persze régi számait is hallhatjuk
újrahangszerelve, illetve a József Attila lemez dalai sem maradnak ki a
repertoárból pár kedvenc Depeche Mode számmal együtt.  
 - A MAHASZ listán hatodik helyen nyitott „A gömb” című új lemezem, - mondta el a civilben a
teológushallgató Ágnes, - ami eddig a legjobb MAHASZ - kezdés, pedig az
előző, két nagylemezemből is több mint 16.000 példány fogyott. Ráadásul
ez az album nagyon más, mint az eddigiek, így még jobban örülök a 
hírnek a jövőre nézve reményteljes jelnek gondolom. 
Ágnes hetek óta gőzerővel készül az október 31-i koncertjére, melynek a Petőfi Csarnok ad majd
helyet. 
 - Próbáltam a MüPa színpadán
velem fellépő zenekar létszámát csökkenteni, sikerült is 36 főről 30-ra
- kezdte nevetve az énekesnő. - Így kicsit át kell alakítanunk a PeCsa
színpadát, hogy elférjünk rajta. Ott lesznek a Free Style Chamber
Orchestra vonóskarából néhányan Nagy János vezényletével, a
rock zenekarom és egy 19 tagú kórus is. Illetve a speciális hang és
fénytechnikának is kell a hely, hiszen ugyanaz a társaság csinálja,,
aki a Morcheeba és a Kool & The Gang európai turnéján is dolgozott.
Ráadásul olyan cég, hogy leültem velük, lerajzoltam, amiket
elképzeltem, ők pedig semmire nem mondták, hogy lehetetlen, hanem
mindent megvalósítanak. Úgyhogy saját, gyönyörű és teljesen egyedi lesz
a látvány is. Én és a zenekarom körülbelül két órát játsszunk majd, ami
igen megterhelő lesz, hiszen a lemez anyaga énektechnikailag is nagyon
nehéz, főleg az intenzív színpadi jelenléttel. De lesznek
vendégzenekarok is, a Wackor, a Wendigo és a Mangod Inc., akik a magyar
underground vonal fiatal, nagyon jó rock zenekarai. Én, pedig már nagyon
régen eldöntöttem, hogy ha valaha lesz lehetőségem egy ilyen
nagyszabású koncertet adni, akkor meghívom őket, úgyhogy különösen
örülök, hogy eljött ez a pillanat. Velük együtt ráadásul négy órás lesz
a koncert, és mindegyik vendéggel éneklünk egy-egy meglepetés duettet
is. Illetve annak ellenére, hogy ez a minden eddiginél rockosabb „A gömb”
című új lemez bemutatója lesz, természetesen a régi Ágnes Vanilla
számokat is hallhatja majd a közönség, de az új album stílusának
megfelelően újrahangszerelve. És persze a József Attila lemez dalai is
felcsendülnek, ráadásul nagy kedvencem, a Depeche Mode több
felejthetetlen számának feldolgozásával is készülünk. 
 Ágnes koncertjére az ismert
jegyirodákban kapható a belépő 3.500 forintért. 
 
 További információ:
 
www.agnesmusic.hu
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 29.
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, a szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink