Дeva és az Analog Balaton különleges videókban mutatják be, hogyan lesz élő az elektronikus zene

2023. 05. 14.

Május 25-én két igazi friss elektronikus zenei produkció veszi be a Budapest Park szinpadát. Ennek apropóján készült egy kétrészes videó, aminek célja, hogy eloszlassa az elektronikus zenészek körül kialakult tévhiteket, és bemutassa azt, hogy nem kizárólag hangszerekkel lehet élőben zenélni. A kisfilmek és a koncert a Mastercard támogatásával valósul meg.

A budapesti bázisú Analog Balaton duója zeneileg a pop/rock dallamosságát ötvözi az elektronikus zene monotonitásával, szövegeik tűpontos látleletei a szétcsúszott hajnaloknak és másnap reggeleknek. 2021-ben megjelent "Lent" című albumuk a legtöbb hazai év végi listán a legjobb lemezek között szerepelt. Tavaly jött is a folytatás, a "Csússz le" c. négyszámos EP olyan vendégekkel, mint "6363" vagy Szendrői Csaba (Elefánt).

Дeva megközelítése elsőre talán lágyabbnak tűnhet, de lakozik benne egyfajta megmagyarázhatatlan, földöntúli energia, ami azonnal beszippantja a közönséget. Tavaly megjelent "Csillag" című lemeze érzékeny, már-már természetfeletti, és egy ősi földre kalauzolja a hallgatót. Az atmoszférikus lágyság keveredik a pulzáló basszusokkal, mindezt a magyar népdalok varázslatos szövegei fűszerezik.

Május 25-én tehát egy nagyon izgalmas párosításnak lehetnek szem- és fültanúi a nézők. A koncert támogatója a Mastercard.
“A Mastercardnál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy olyan előadókat és feltörekvő tehetségeket támogathatunk, akik sokszínűségükkel, újszerűségükkel frissességet hoznak a magyar zenei életbe. Hiszünk abban, hogy miközben a támogatással segítünk nekik az előrelépésben, egy olyan platformot is nyitunk, ahol mi magunk is új formában találkozhatunk a számunkra fontos közösséggel“– mondta a koncertet támogató Mastercard képviseletében Mondovics Péter, a zenei stratégiájáért felelős marketing menedzser.

Az eseményt promótálja a most megjelent kétrészes videó, amely az este főhőseinek közreműködésével, közérthetően mutatja be, mi a különbség a DJ set és a live act közt, illetve egyáltalán mi történik a színpadon egy elektronikus zenei produkció koncertjén.

Дeva az Unglitched és a 777 című számait szedte darabokra, és azt is elárulta, hogy a május 25-i koncert fontos mérföldkő a karrierjében, ugyanis hónapok óta dolgozik azon, hogy teljesen szétbontsa dalait, és egy sokkal improvizatívabb műsorral készül.

Az Analog Balatonos srácok pedig egy még meg nem jelent dal (Sámán) segítségével szemléltetik, mitől lesz élő egy olyan produkció, amiben a gitáron és az éneken kívül minden számítógép vezérelte. Ahogy mondják: “A számítógép olyan, mint sok kéz, ami játssza a hangokat. Azt, hogy ezek hogyan szólalnak meg, azokat mi irányítjuk.”

Május 25-én tehát “éles helyzetben” is megnézhetjük a két produkció koncertjét a Budapest Park színpadán.



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 28.
Az idén húszéves "The Trousers" története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napokban adta ki a zenekar hetedik nagy lemezét, a „Necessary Evil”-t.
2025. 11. 17.
Bársony Bálint és az „MRP” ősszel abban a megtiszteltetésben részesült, hogy egyedüli európai együttesként képviselhette hazánkat a világ legnagyobb Selyemút Fesztiválján Kínában.
2025. 11. 16.
"A Jü az elragadtatás zenéjét játssza: a sokszor szigorúnak tetsző, néha kifejezetten repetitív örvénylésből kibontakozó témáik által a folyamatos jelenből egyenesen a jövőbe röpítik a transzba ejtett közönséget."
2025. 11. 16.
A 2016-ban alakult zenekar profilja a dallamos, könnyen hallgatható fúziós jazz. Az eddig megjelent három lemezük saját szerzeményeket tartalmaz, míg a most megjelenő negyedik album egy kis kirándulást tesz a klasszikus zene irányába.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink