Dalok szájról szájra

2007. 12. 22.
A Szájról szájra című lemez legfontosabb üzenete a közös éneklés öröme - mondja egybehangzóan Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági. A három énekesnő 22-én este karácsonyi koncertet ad a Millenáris Teát- rumban.  
 
   Bognár Szilvia
az Anima Sound System és a Makám énekesnőjeként vált ismertté, de gyakran lép fel a Sebő együttessel vagy Kónya István lantművésszel is. Herczku Ágnes a Magyar Állami Népi Együttes szólistája, de énekel a Fonó zenekarban, vagy a Nikola Parov Quartettben, Szalóki Ági pedig az Ökrös együttes és a Besh o droM énekesnőjeként, majd a Szalóki Ági Quintet élén lett népszerű. Egy-egy koncerten dolgoztak már együtt korábban is, aztán két évvel ezelőtt úgy döntöttek, szeretnének létrehozni egy közös produkciót. Ez lett a 2006 júniusában bemutatott Szájról szájra, amelyben népdalokat énekelnek olyan zenészek hangszerelésében és kíséretével, mint Juhász Gábor, Nikola Parov, Mester László, Kovács Zoltán és Dés András.
- Tulajdonképpen egy anyatejet szívtunk magunkba mindannyian, a Kárpát-medence népzenéjét, de mindegyikünk habitusa más és más, mindegyikünkhöz más vidék dalai állnak közelebb - mondja Herczku Ágnes. Egy-egy kedves dallal aztán megkeresték a társulat zenész tagjait, akik hozva a maguk nem feltétlenül autentikus népzenész habitusát, meghangszerelték a dalt, így egészen szokatlan, különleges feldolgozások születtek.
A dalokból először egy koncert anyaga született meg, amelynek sikerén felbuzdulva elkészítettek egy lemezt, ez nemrég került a boltokba. Ennek dalaihoz írtak egy karácsonyi hangulatú kerettörténetet: ez lesz hallható a mai karácsonyi koncerten. Szalóki Ági szerint azért is fontos ez a koncert, mert bár egy hónapja a karácsonyról szól minden, sokan mégsem az ünnepre készülnek, vagy legalábbis nincs meg a készülődés igazi hangulata. Ebben segíthet a koncert, amely a közös éneklés örömére próbálja felhívni a figyelmet.
- Valamennyi hagyományos kultúrára jellemző az együtt éneklés, de mára ez egy kicsit elfelejtődött - mondja Bognár Szilvia. - A közös munka során mi is rájöttünk, hogy bár külön-külön is három erős, egyéni karakter vagyunk, a közös éneklés mégis új minőséget, többletet teremtett.
Ennek a felfedezésnek az örömét szeretnék átadni a közönségnek, remélve, hogy legközelebb, amikor valakinek otthon kedve támad énekelni, a család többi tagja is bekapcsolódik majd. 

Népszabadság • Serfőző Melinda   • 2007. december 22.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink