"Bűvészek" Kapolcson

2008. 06. 26.

A legeslegutolsó változat szerint Kapolcsi Bűvészeti Napok címmel rendezik meg a Művészetek Völgye idei rendezvénysorozatát, július 25. és augusztus 3. között. A tavalyi, csaknem 200 milliós költségvetéssel szemben az idei program 60 millióba kerül, már ha összejön ennyi.

A szervezők, Kapolcs és társközségei vezetői, valamint Márta István zeneszerző-főszervező egyelőre abban sem biztos, hogy összejön. Az idén a kapolcsiak kiszorultak ugyanis szinte valamennyi pályázati lehetőségből, mert a kiírások rosszul megfogalmazott feltételei kizárták őket. Egyedül a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán indulhattak, ahol legfeljebb néhány millióra számíthatnak. A "bűvészeti napok" megfogalmazás azt jeleneti, hogy összebűvészkedik a rávalót egyéb szponzoraiktól - akik idén kevesebb támogatást tudnak adni, mint korábban -, és az érintett önkormányzatoktól.

A korábbi helyszínek közül egyedül Pulán nem lesz az idén program. A többi falu, valamint Veszprém városa saját rendezvényeket szervez a Völgyben, a programok jó részét ezek teszik ki. Nincs pénz a művészek honoráriumára, aki föllép, legfeljebb zsíros kenyérre számíthat. Az előadók körét azzal is bővítik, hogy tehetségkutató pályázatot hirdettek, amelyre 250 jelentkezés érkezett, ezek közül 75 színházi, zenei és egyéb ajánlatot fogadtak el. A kényszer szülte tehetségkutató akció nagyon jól is elsülhet.

Márta bejelentette: jövőre egy hónapos rendezvénysorozatot terveznek a Művészetek Völgye huszadik évfordulójára. Nem tudni még, miből.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink