Az utolsó utáni liberális hely végnapjai

2008. 01. 11.
- Nyomunk egy szép halált - ezekkel a szavakkal vezette fel stílusosan Bakács Tibor Settenkedő a Kultiplex bezárása ellen fesztivállal és egyéb akciókkal tiltakozó üzemeltetők tegnapi sajtótájékoztatóját.
A neves közíró - a klub törzsvendége - szerint a város utolsó utáni liberális-értelmiségi szórakozóhelye szűnhet most meg, mivel a tervek szerint február 24-én bezár, majd március 1-jén el is kezdik bontani az épületet. Ahogy fogalmazott: nem érti, miért pont ezt a helyet kell elkaszálni. Az utolsó kulturális műhelyt a fővárosban, amely gondolkodásra nevelt, és nem is mellékesen megfizethető volt. A médiaszemélyiség szerint az ilyen alternatív helyek az európai nagyvárosok szerves részei, Budapest pedig e téren már Pozsonytól is elmarad.
- Demszky Gábor élete második legnagyobb hibáját követi most el. Az első annak idején a Tilos az Á bezárása volt - summázta véleményét Bakács.
A bezárás hátteréről Dirner László ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Kultiplexnek helyet adó művelődési ház és artmozi helyén az önkormányzat "parkosítani" akar. Az ügyvezető szerint ez csak kifogás, mivel a parkosítás oka egy ingatlanüzlet.
Az egykori Magyar Királyi Dohánygyár a második világháborúban bombatalálatot kapott, megüresedett telkén alakult ki a Ferencvárosban a Markusovszky tér, amelynek helyzete évek óta megoldatlan. Mint már korábban hírül adtuk, a terület tavaly került a ferencvárosi önkormányzat kezébe: korábban állami tulajdonban volt. Hivatalosan - mint kezelő - a Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt a gazdája, ám az ott lévő parkra az elmúlt években főként a kerület költött. Bár sokáig úgy volt, hogy ide építi a SOTE az új egyetemi központját, az végül a körúton túl, a Thaly Kálmán, a Vendel és a Tűzoltó utca által határolt telken valósult meg, mivel ezt adta az intézménynek cserébe az önkormányzat a Markusovszky térért.
Ezután a kerületi önkormányzat a közpark egy részét építési területté nyilvánította, és nemrég mintegy másfél milliárd forintért eladta. A fővárossal folytatott előzetes egyeztetés szerint a kerület úgy módosította a városrendezési tervet, hogy az egykori Kinizsi mozi, a jelenlegi Kultiplex Művelődési Ház helyét átsorolják közparkká, és így érik el, hogy az ingatlancserék miatt a zöld terület ne csökkenjen. Dirner szerint ez több mint furcsa, és még furcsább, hogy a telket és a rajta álló Kultiplexet alig 170 millió forintért adta el a főváros a IX. kerületnek, azaz a piaci ár tizedéért. Az igazgató azt is kifogásolja, hogy a tér melletti, roncskocsikkal és szeméttel teli ingyenes parkolót is parkosíthatná a kerület, és mivel ez csaknem akkora, mint a művelődési ház, az intézmény megmenekülhetne. Ennek érdekében kezdeményezni fogják, hogy a Kultiplex épületét sorolják ideiglenes műemléki státusba.
Jakab Zoltán, a Kultiplex rendezvényszervezője a tegnaptól február 23-áig tartó Dózer Fesztiválról szólva hangsúlyozta: a rendezvény célja a szórakoztatás és a búcsú mellett a tiltakozás is.
- Körbe lehet telefonálni a volt alternatív művésztársadalmat, és meg is tesszük, hogy felemeljük hangunkat a Kultiplex bezárása ellen, mert még itthon is méltósággal kell megdögleni - szólt hozzá támogatólag Bakács Tibor.
Ami a programokat illeti, a rendezvénysorozat keretében minden olyan zenekar fellép, amely az "undergroundban számít". A búcsúbuli-sorozatot tegnap a Supernem és a LaBandot nyitotta meg, de a fellépők között később ott lesz a Tereskova és a kaliforniai Mad Caddies mellett az Amber Smith, a Kaukázus, a Ludditák, a Titusz és a Carbonfools, a Mystery Gang, a Colorstar, a Tudósok, valamint a Balaton zenekar is. Az összes koncert ingyenes. 

Népszabadság • Csákvári Géza   • 2008. január 11.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink