Szabó János kihelyezett tudósítónk Szász Veronika grafikussal, zenésszel beszélgetett a karanténról, a szép kereséséről és a zene mögötti dolgokról. Az interjú apropója a nemsokára megjelenő új albuma.
Szabó János: Honlapod szerint a szépet keresed, amiről eszembe jutott egy Abe Masao idézet:
"Az ember még a lehulló sziromlevélben is az örök szépséget látja. A csillagos égre feltekintve egyetemes törvényt érzékel. Az önmagában és másokban lévő gonoszt észlelve az ember eszményi formáját kutatja. A halállal szembesülve, mely véget vet az életnek, egy soha el nem múló világra vágyik. Mindezen érzések mélyen gyökereznek az emberben. Az emberi szív lankadatlanul keresi a láthatatlan világot a látható mögött, a törvényszerűséget a jelenségek mélyén, az események mögötti jelentést vagy az eszményeket a közvetlen történéseken túl. "
Milyen felismeréseket hozott az életedbe a szépség keresése?
Veni: A keresés és a megtalálások élményei folyamatosan megerősítenek abban a törvényszerűségben, hogy
az egyetemesség eszménye a részletekre, a különbségekre és az összefüggésekre érzékeny figyelemmel közelíthető meg a leginkább.
A szép keresése során legtöbbször a művészet és a szeretet intézményeinek kereteit alkalmazom és minden esetben, amikor rálelek a szépre egy tekintet tükrében, vagy egy visszaverődő hangban, megerősödik énem és egyre biztosabb vagyok benne, hogy élek.
Szabó János: Korábban említetted egy interjúban, hogy megpróbálod pozitív irányba terelni és alkotó energiává transzformálni a bezártságból fakadó negatív érzéseket. Születtek új dalok a karantén időszaka alatt?
Veni: Kész dalok nem, inkább csak ötletek, felvetések, bekezdések, refrének, felkiáltások, stb.
A karantén kitörése - a legtöbb változáshoz vagy élményhez hasonlóan - arra ösztönzött, hogy fejlesszem magam, de kivételesen új szabályt hoztam és nem tűzhettem ki új célokat, hanem a meglévőkben kellett elmélyednem. Ez a kis engedmény, amit önmagamnak tettem, nagyon áldásos időszakot eredményezett.
Sikerült lenyugodnom, lelassulnom. Sok új felismerésre, élményre és barátra leltem és ráadásul a jövőképen önmagától kirajzolódott előttem. Olyasmi élmény volt, mint a “néma gyakorlás”. Mindig nehéz volt elhinni, hogy el tudom játszani a darabot akkor is, ha a fellépés előtti időszakban már csak a fejemben, zongora nélkül gyakorlom. A játéktól való hosszú megvonás után az ujjaim mégis maguktól játszották amit kellett, pontosabban, mint valaha. Hasonlóan hihetetlen, hogy az éneklésre jól fel lehet készülni pusztán csak prózamondással. A karantén alatt, amíg nem lehetett énekelni, minden esetre prózákat írtam. Elkezdtem regisztrálni azokat a mondatokat, amiket mondani ugyan sokszor szoktam, de még sosem írtam le, pláne nem énekeltem róla.
Nem a pillanatnyi élményeimről készítettem naplót, hanem az általánosságokat, a törvényszerűségeket kerestem, amik érvényességét már megmérte az idő.
Szabó János: Improvizatív dupla albumod jelent meg pár éve, amivel az elektronikus zene világában bátran kísérletező dalszerzőként is bemutatkoztál. Tervezed, hogy vizuális effektekkel egészíted ki az előadásodat, közvetítve a közönség felé a színeket, amiket szineztéziás látásod a hangokhoz kapcsol?
Veni: A zene és a vizualitás két alapjában összefonódó egység számomra, a lemez előadásánál viszont törekedtem arra, hogy amikor megkínálom vele az embereket, akkor a lehető legnagyobb teret hagyjam az értelmezéseknek, asszociációknak, kiemelkedően fontosnak tartva a befogadó szabadságát. Ezt a lemezt az érzékleti ingerek hívták életre, az érzéki világ szabadságát hirdeti, az alkotás intellektuális dimenziói a koncepció határainál maradnak és nem terjedtek ki a zeneszerzésre. A koncerteken használtunk fényeket, de csak azért, hogy ne legyen sötét. A most készülő lemeznek más a koncepciója.
Itt cél, hogy a kompozíciókban mind a szöveget, mind a zenét illető szabályszerűségekben megnyilvánuló szellemi erőfeszítés mögött, tudatos szerzői szándék legyen.
Ennek következtében minden bizonnyal új összefüggésekbe kerül majd a zene, a kép és viszonyuk, de erről még csak ennyit tudok biztosan mondani.
Szabó János: Mi késztette a szobában rejtőzködő grafikus énedet, hogy kedvenc cicanadrágját fellépőruhára cserélje és közönség előtt énekeljen?
Veni: Életemben sokat léptem fel zenészként, legtöbbször énekesként. A fellépés, a szereplés számomra nem újdonság, közönségem már egész kiskoromban volt, közeli rajongóim, azaz a családtagjaim személyében, aztán a fellépéseimet kedvelők egyre többen lettek. Szinte mindig tanultam valamilyen hangszeren, mindig volt zenekarom vagy legalább zenészek, akikkel néha együtt zenélhetek.
Végiggondolva az életemet, a zene a megszakítatlan szál. Az egyetlen változás igazából az, hogy most nem “csak úgy” csinálom, mert szeretem, hanem elkezdtem magamra zenészként, énekesnőként tekinteni.
Szabó János: Népzenén és liturgikus zenén nőttél fel a szülői házban. Volt lázadó korszakod, amikor vad zenéket hallgattál teljes hangerővel?
Veni: Hú persze! A Pearl Jamre már 10 évesen -finoman szólva- rákaptam, aztán érkezett a Nirvana, Dream Theater és persze Rage Against The Machines is. Egyetem alatt beszippantott a minimál techno és a goa újféle végtelent ígérő világa, akkoriban ezek tízszerezték az energiám. A hangfal, amin az Unfoldot csináltam még olyan, amit Masomenos-al és Infected Mushrooms-al teszteltem.
Szabó János: Mély átéléssel előadott könnyfakasztóan szép Radnóti versfeldolgozásod a Folkfonics "Két karodban" című lemezén jelent meg. Könnyen elérzékenyülsz, ha megérinti a lelkedet valami?
Veni: Igen. A hosszú évek tapasztalata sem győzött meg arról, hogy nem könnyebben, mint általában szokás. Nyilván ezért is fektettem már ennyi energiát abba, hogy leplezzem.
Az érzékenység sebezhetővé tesz, nagy bátorságot igényel. Szerencsére nem rég felismertem, hogy a józan ész ébersége hatásos vért, ami mögött jólesőn loboghatok, a bátorság pedig olyan, amire gyakorlással szert lehet tenni.
Szabó János: Inspiráltál már más művészt az alkotásaiddal vagy mint múzsa?
Veni: Igen, és ez nagyon jó érzés. Ha inspiráltam valakit arra, hogy alkosson és létre akarjon hozni egy örökké érvényes remekművet, akkor nem éltem hiába. Persze azért az a biztos, ha én is létrehozok ilyet.
Szabó János: Végre újra lehet koncerteket tartani. Hol és mikor lesz a következő fellépésed?
Veni: Augusztus 13-án az Opus Jazz Clubban.
Szabó János: Melyik zenekart hallgatnád meg legszívesebben élőben (egy pohár sörrel a kezedben)?
Veni: Amit a Kisképzős diákjaim alapítottak az idei tihanyi művésztelepen.
Szabó János: Hogyan fogod megünnepelni a járvány végét? Tervezel például rituális maszkégetést?
Veni: Eddig nem jutott eszembe ilyesmi, nem szeretek előre inni. Cserébe igyekszem, hogy ne felejtsem el minden nap megünnepelni mindazt, amit csak lehet.
