Az akadályokat leküzdve született meg a Heavy Brains új lemeze

2024. 02. 03.

"Tanult módszerek" címmel megjelent az Öröm a Zene-fődíjas Heavy Brains második albuma. A debreceni együttes úgy érzi, mostanra találta meg a saját zenei világát, ami az alternatív-synth-pop-rock. A zenekar nemcsak egy zenei közösség, hanem a tagok jó barátok is: gyakran vesznek részt kocsma kvízversenyeken, melyeket rendszeresen megnyernek. Emellett közösen látogatják a debreceni fürdőt, ahol előfordult, hogy dalszövegük született.

A Heavy Brains első fontos mérföldköve a 2021-ben megjelent 10 dalos Strapped Wings című  nagylemeze volt. A zenekar 2022-ben közel 1000 produkcióból megnyerte az Öröm a Zene fődíját, majd 2023-ban NKA Hangfoglaló Program induló előadói támogatottak lettek. Második albumuk január 26-án jelent meg Tanult Módszerek címmel. 

-  Ha össze kéne hasonlítanom az új lemezt az elsővel, én úgy fogalmaznék, hogy ég és föld – mondta Timbusz Bence, a Heavy Brains basszusgitárosa. - A zenekar mostanra ért meg, és találta meg a saját hangzását, stílusát, amit szerintem a legjobban az alternatív-synth-pop-rock fed le. Az album dalait sokkal tudatosabban írtuk, mint az eddigieket, illetve próbáltunk elrugaszkodni a klasszikusnak vett hangszerelésünktől. A vokálok és a háttérben el-elhangzó effektek mind hozzásegítenek ahhoz, hogy egy sokkal teltebb hangzást érjünk el. A dalszövegeink velünk megtörtént eseményeket dolgoznak fel. Mindegyik dalnak megvan a maga kis sztorija, viszont egyben végighallgatva van egy nagyon szép íve a lemeznek. Az első track a Parafok 100 címet viseli, ami a lemez végére elér Parafok 0-ra. Ezzel érzékeltetve azt, hogy a kezdeti problémákat, nehézségeket, “parákat” az album végén már elengedjük és nem akarunk velük foglalkozni. Mondhatnám úgy is, hogy a végére megtanultuk azokat a módszereket, amik ahhoz szükségesek, hogy nyugodt fejjel térjünk nyugovóra. Balázs Dávid, az együttes gitáros-énekese a Tanult Módszerekre ma már egy önbeteljesítő jóslatként gondol, és szerinte erős szimbolikával bír. 

- Az albumot az első átfesztiválozott nyarunk alatt kezdtük el írni, ami számomra varázslatos időszak volt – fogalmazott a frontember. - Azonban ez az életstílus rengeteg lemondással, áldozattal és következménnyel járt személyes szinten és a zenekarnak is. „Újjá kellett születni”, hogy minden a legnagyobb hatásfokon működjön. Akkor még nem tudtam, hogy ezt fogja nekem jelenteni az album. Az akadályok leküzdése, egymás és magunk elfogadása és az elengedés megtanulása mind analógiák egyénileg, a banda számára és a dalokban is. 

Kihívás volt összerakni a lemezt és pont ettől lett igazi. Hatalmas előrelépésnek érzem a hangzásvilágot és a dalstruktúrák kompakttá formálását. Sokkal modernebb, hallgathatóbb, de érdekességüket megtartó dalokat sikerült írnunk. Fontos volt számunkra, hogy a stílus változásával megmaradjon a Heavy Brains lelke a számok mögött, és visszahallgatva úgy érzem, ez teljesen sikerült. Nekem hatalmas kaland volt az album megírása, felvétele és az azt átölelő időszak is. Úgy érzem a lemez ténylegesen megörökített egy korszakot az életemből, és a Heavy Brains eddigi legjobb munkája.

Az NKA Hangfoglaló Program által támogatott lemez egyik legerősebb dalához, a Nem felejtem el című számhoz egy image videóklipet készített a Heavy Brains. Hiába a sok közös munka, mivel a zenekartagok barátok is, sok időt töltenek együtt a próbatermen és a koncerthelyszíneken kívül is. Törzshelyük Debrecenben a Susmus Café, ahol történelmet, kultúrát, sportot érintő kvízjátékokon vesznek részt, és jellemzően győztesként zárják a kocsmaversenyeket. Emellett, ha idejük engedi, együtt lazulnak a debreceni fürdőben, ahol dalszövegük is született már. A pihenésnek azonban nem most van itt az ideje: jelenleg készül a zenekar a lemezbemutató koncertjére, ami február 3-án lesz Budapesten, az Akvárium Klubban. Ezt követően turnéra indulnak Dánelfy Gergő vendégeként, fellépnek Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Győrben és Kecskeméten.

A Nem felejtem el videó klipje: 

A lemezbemutató eseménye:
https://www.facebook.com/events/381869240946521

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink