A szerzői jogi törvény módosítása - interjú Dr. Békés Gergellyel

2021. 06. 11.

Dalok.hu: Miért volt szükség a szerzői jogi törvény módosítására?
 
Dr. Békés Gergely: Két uniós irányelv átültetési határideje járt le 2021. június 7-én, ezért nemcsak Magyarországon, hanem az Unió összes tagállamában módosulnak a jogszabályok a közeli időszakban. Ezt a munkát zárta le május elején a magyar Országgyűlés, egyébként az elsők között az összes tagállam közül. A mostani volt a szerzői jogi törvény legnagyobb terjedelmű módosítása, annak 1999-es elfogadása óta. Egészen biztos hosszú tanulási idő kell ahhoz, hogy mindenki átlássa, megértse, alkalmazni tudja a rengeteg új szabályt. Ráadásul a közeli időszakban fontos ítéletek és iránymutatások várhatóak még az Európai Bíróságtól és a Bizottságtól is, így akár még arra is sor kerülhet, hogy a friss szabályokat rohanvást ismét módosítani kell majd.
 
Dalok.hu: Mi volt a célja a két említett irányelvnek?
 
Dr. Békés Gergely: Az EU 2019-ben azért fogadott el két irányelvet, mert úgy látta, az alkotók és előadók helyzete tarthatatlanná vált a legnagyobb felhasználókkal szemben. A korábban elfogadott szabályok egyre kevésbé érvényesültek, a platformok például nem fizettek jogdíjat, a zenészek nem kapták meg azokat az elszámolásokat, amelyekkel kontrollálni tudták volna a felhasználóikat. Az irányelv másik célja az volt, hogy az online térben a hétköznapi emberek számára is élhető szabályokat alakítson ki: senkinek ne kelljen félni egy mém közzétételétől, a véleménye kifejtésétől. Tehát az EU egy új egyensúlyt akart kialakítani az alkotók, a felhasználók és a közönség között. Az új szabályok a legtöbb terhet a professzionális felhasználókra róják, a legnagyobb szabadságot a hétköznapi emberek számára biztosítják, mindeközben az alkotók és zenészek helyzetét némileg megerősítik. 
 
Dalok.hu: Milyen területeken változik a zenészeket érintő szabályozás?
 
Dr. Békés Gergely: A zenészek számára a legfontosabb az, hogy az olyan platformok, mint a Facebook, YouTube, Insta soha többet nem tagadhatják meg a jogdíjak megfizetését. Innentől kezdve a platformok nemcsak a számukra fontos partnerek számára fizetnek majd jogdíjat, hanem minden zenész és előadó számára. A zenészek számára a másik legfontosabb szabály, hogy idéntől évente akkor is meg kell kapniuk a felhasználóktól (például a kiadóktól) a jogdíjelszámolást, ha erről korábban nem állapodtak meg egymással. Az éves elszámolás nagyon részletes lesz, abban azt is meg kell jelölni, hogy a felhasználó (pl. a kiadó) maga milyen bevételt ért el a felvételek felhasználásával. Ezek az elszámolások végre tényleg alkalmasak lesznek az együttműködés tartalmi ellenőrzésére. Igaz, ilyen elszámolást csak a vezető előadók kapnak majd, a közreműködők, stúdiózenészek helyzete nem fog ebben a tekintetbe javulni.
 
Dalok.hu: A YouTube régóta fizet, a Facebook is nemrég kezdett fizetni a felhasznált zenék után. A digitális terjesztőkön keresztül dolgozó zenészek pedig jó ideje kapnak részletes elszámolásokat. A probléma inkább abban van, hogy ezek az elszámolások nevetségesen kis összegeket tartalmaznak. Ez nem meglepő, miután a megállapodás nem fair, hiányzik belőle az ár. Az egyik fél konkrét terméket ad, a másik pedig egy átlathatatlan és folyton változó algoritmus alapján fizet – filléreket. Ezen a gyakorlaton nem kívánnak változtatni a jogalkotók?

Dr. Békés Gergely: A platformok kizárólag a kiadóknak és zeneszerzőknek, a tartalomaggregátorok pedig kizárólag a kiadóknak fizetnek jogdíjat. Az előadók egy része a kiadókon keresztül jut hozzá valamekkora díjazáshoz. A mostani módosítás épp azért fontos, mert a platformok végre a zenészeknek közvetlenül is kötelesek lesznek fizetni.
 
Dalok.hu: És a közönség helyzete változik?
 
Dr. Békés Gergely: A legnagyobb változás a platformok esetén következik be. Az új szabályozás egyértelművé teszi, hogy a jövőben elsősorban a platform köteles a jogdíjakat megfizetni minden olyan esetben, amikor nem kereskedelmi célból töltünk fel egy családi videót vagy mémet a Facebookra, YouTube-ra. Vagyis a tartalom színesebb, nyitottabb lesz, a jogosítást pedig azok intézik, akik a platformot üzemeltetik. Ez persze nem változtat azon az alapelven, hogy csak a zenészek dönthetik el, mikor, hol és milyen tartalmaik legyenek elérhetőek, de ezen a halmazon belül a hétköznapi embereknek már nem kell foglalkozniuk a jogosítással.
 
Dalok.hu: Elégedettek lehetünk a változtatásokkal?
 
Dr. Békés Gergely: Zenei területen alapvetően elégedett vagyok az új szabályozással. A színészeket azonban alapvetően cserben hagyta a magyar jogalkotó abban a vitában, amit a kábelszolgáltatókkal folytattak. Számomra érthetetlen, hogy a magyar jogalkotó miért a multi kábeles vállalatok és miért nem a színészek oldalára állt a szabályozás során. Érthetetlen, hogy miért konzerválta a magyar kormány azt a helyzetet, hogy egy film televíziós vetítése után kizárólag a film zeneszerzője kaphat jogdíjat, a színésze nem. Ez elfogadhatatlan és rendkívül hátrányos a magyar színészek számára.
 
Dalok.hu: Szerinted fenntartható az állapot, hogy ingyen vagy majdnem ingyen hozzáférünk minden digitálisan megjeleníthető tartalomhoz, ugyanakkor nem szeretnénk kiadni a személyes adatainkat? Hisz ebben a modellben a tartalomszolgáltatók egyetlen bevétele a reklám, az pedig akkor hatékony, ha egy teenagernek nem mosóport reklámozunk, hanem mondjuk mobilt.
 
Dr. Békés Gergely: Én nem tapasztalom, hogy a hétköznapi emberek többsége akár csak a legkisebb figyelmet szentelné adatai védelmének. Az igazán izgalmas kérdés az, hogy a zene ingyenes, vagy közel ingyenes terjesztésén alapuló modell hosszútávon előnyös-e a zenészeknek, segíti-e a kultúra fejlődését. Én alapvetően nem hiszek ebben, szerintem a zene ingyenessége leértékeli magát a zenét. Láthattuk ennek hatásait az ingyenes önkormányzati rendezvényeken, és látjuk az interneten is. De senki, én sem vitathatom el a jogot a konkrét zenésztől, hogy a számára legjobb üzleti modellt választhassa. Persze a tényleges helyzethez az is hozzátartozik, hogy ezeket a döntéseket a zenészek sokszor nem kellően átgondoltan, komoly „üzleti” nyomás alatt hozzák meg, irracionális kockázatokat vállalva. 
 
Dalok.hu: Nem arról van inkább szó, hogy ebbe a helyzetbe lettek belekényszerítve, miután az illetékesek nem voltak képesek legyőzni a zene (szoftverek, filmek) ingyenes megosztását, később pedig elfogadtak üzleti modellként egy, előbbitől nem sokban különböző helyzetet?

Dr. Békés Gergely: Nem önmagában az ingyenességgel van baj, hanem azzal, ha az ingyenességet nem a zenészek választják, hanem helyettük olyanok, akik maguk nem vettek részt a felvétel elkészítésében. És ezzel analóg módon: nem az alacsony összegű díjjal van baj, hanem azzal, ha azért alacsony a díj, mert a „vevő” visszaél erőfölényével és rákényszeríti akaratát a zenészre. Persze tudom, hogy a zenész könnyen elcsábul azzal az ígérettel, hogy felvétele majd soha nem látott közönséghez jut el.
 
Dalok.hu: Van-e már tapasztalat, hogyan reagálnak az új szabályozásra az internet óriásai ott, ahol már bevezették? Felkészültek a törvényhozók egy esetleges háborúra, ha nem kívánják a "károsultak" lenyelni a plusz költségeket?
 
Dr. Békés Gergely: Szerintem legalább egy év kell ahhoz, hogy az új szabályokkal kapcsolatos első tapasztalatokat kiértékelhessük. Én nem várok túl nagy bátorságot a törvényhozóktól, számukra teljesen szokatlan az a helyzet, hogy egy náluk is nagyobb hatalommal bíró szereplővel (például a Facebookkal) szemben kell igényt érvényesíteni. Gyorsabb és eredményesebb lenne, ha ezt a meccset az országok nem egyesével, hanem együttesen vívnák meg a platformokkal.
 
Dalok.hu: Olvastam egy cikkben, hogy az új törvény a felhasználókat védi. Nem a tartalom előállítókat kellene védeni attól, hogy a felhasználók ingyen hozzáférnek és megosztják a sok munkával és pénz ráfordítással létrehozott produktumokat?
 
Dr. Békés Gergely: A szerzői jog nem két-, hanem legalább háromszereplős viszonyrendszer. Saját érdeke van az alkotónak, a felhasználónak és a közönségnek is, ezek az érdekek pedig egymásnak feszülnek. Az alkotó biztos megélhetést szeretne, a közönség ingyenes tartalmat, a kiadó pedig joggal várja el, hogy a befektetése megtérüljön. Nagyon gondos mérlegeléssel lehet olyan egyensúlyi helyzeteket kialakítani, ami mindenki számára legalább az alapvető érdekeiket biztosítja. Az online világban az egyensúly megtalálása még nehezebb, elsősorban azért, mert túl gyorsan változnak az üzleti megoldások. Az iTunes, a YouTube vagy a Spotify pár éven belül indultak el, mégis egészen más üzleti modellt képviselnek. Sokszor egyszerűen nincsen idő kiérlelni azokat a megoldásokat, amelyek legalább minimálisan elfogadhatók minden érintett számára.
 
Dalok.hu: Ismeretes, hogy a mostani modell – ingyen tartalom személyes adatok cserébe – kényszerből indult a 2000-es évek elején, amikor a Google a digitális kalózkodás fénykorában nem talált jobb megoldást arra, hogy bevételhez jusson. Miután a mostani változásokat is az sürgette, hogy a tartalom felhasználásáért fizetni kell, nem merül fel egy „normális” üzleti modell irányelve? Vagyis az emberek fizetnek a digitális tartalmakért, a platformok pedig nem gyűjthetnek személyes adatokat. Az adatok manipulációra való felhasználás korában egy ilyen váltás nagyon időszerű lenne.


Dr. Békés Gergely: Én örömmel látnék egy ilyen változást, de nem hiszek benne, hogy erre a közeli időszakban sor kerülhet. Azok, akik hozzászoktak az ingyenességhez, csak nagyon lassan vezethetők rá olyan megoldásokra, ahol ténylegesen fizetniük is kell.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 12.
Csordás Gábor zongorista az eddigi legnagyobb magyar érintettségű ázsiai jazz-turnéra indul, április 15-27 között Kínában és Japánban összesen kilenc koncerten lép fel.
2024. 04. 02.
A Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) 10 közép- és délkelet-európai zenei szervezet kezdeményezése, amelyet az Európai Unió Kreatív Európa Programja társfinanszíroz 5 évre.
2024. 04. 02.
Megjelent az új Besh o droM lemez, amelyen a már megszokott balkáni virtuóz dalok mellett gypsy swinget hallunk eszperantó énekkel, marokkói dallamokat és egy Bródy János feldolgozást. Mindezt még rockosabban és nagyon beshodromosan.
2024. 03. 31.
A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt "Földrevaló" című daluk járta be.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink