4. Újbuda Jazz Fesztivál szeptember 4-7- ig, MU Színház, A38, Fonó

2008. 09. 01.
Budapest XI. kerülete, Újbuda, 2005-ben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos ünnepi rendezvényre került sor. A programsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt a kerület három meghatározó kulturális intézménye, a Fonó Budai Zeneház, a MU Színház és az A38 Hajó által közösen szervezett első Újbuda Jazzfesztivál. A maga műfajában mindhárom intézmény az ország legjelentősebb független kulturális központjai közé tartozik: a Fonó a népzene és a dzsessz, a MU Színház a független színházi kezdeményezések, az A38 Hajó pedig a világzene és a dzsessz területén.
Céljuk egy folyamatosan bővülő, emelkedő színvonalú programsorozat létrehozása volt, mely bekapcsolja Újbudát a nemzetközi dzsesszélet vérkeringésébe, bemutatja, hogy hol tart ma a szabad improvizációs zene. A fesztivál 2008-ra jelentőségében jóval túlmutat a városrész vagy a főváros határain. Budapesti és nemzetközi szinten mára európai rangú, nyárvégi zenei és kortárs művészeti eseménnyé nőtte ki magát.
 
A MU Színházban többek között Alexander Balanescu, Zbigniew Namyslowski, a 2/3 100nka - Adam Stodolski, Przemek Borowiecki Lengyelországból a zentai Mezei Szilárddal, az A38 Hajón pedig a new york-i avantgárd színtér néhány kiemelkedő alakja, Matthew Shipp, a Roy Campbell-Joe McPhee Quartet lép fel. Mellettük természetesen kitűnő magyar előadók szerepelnek, mint a Barabás Lőrinc Eklektric az A38 Hajón, a MU Színházban a Dresch Quartet, Benkő-Grencsó-Lőrinszky Trio, a Magony Zenekar, a Fonóban az Ektar, a Samsara és sokan mások. Különlegessége még az idei fesztiválnak, hogy a MU-ban két tánc- és zenei improvizáció látható és hallható.
 
A rendkívül intenzív programsorozat remek bizonyítéka Újbuda folyamatos fejlődést, megújulást támogató, de a hagyományokra építő, örökségünket tisztelő értékrendjének. Hűen tükrözi a kerület kulturális életének sokszínűségét, gazdagságát.
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink