Fergeteges sztárparádé a Művészetek Palotájában

2007. 11. 19.
2007. december 9. 19:30 óra, Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
„Wood & Strings” – unplugged koncert

December 9-én, immár harmadik alkalommal a Művészetek Palotájában és ötödik alkalommal a tradíció kezdete óta, ismét „Wood&Strings” koncerttel jelentkezik az ír származású Jamie Winchester és társa, Hrutka Róbert által alapított JamieRobi zenekar. Az első ilyen koncertért átvehették a „2005-ös év szerzőpárosa” Artisjus-díjat, majd a dupla CD-n és DVD-n megjelent anyagért szintén 2005-ben átvehették
Magyarország legelismertebb zenei kitüntetését, a Mahasz Fonogram díját is.
 
Sztárvendégek:
• Rúzsa Magdi
• Schmidt Vera
• Tóth János Rudolf
Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Wood&Strings koncerten mind az öt korábban megjelent lemez dalaiból játszik majd a zenekar, de nem a szokásos rockos hangszerelésben, hanem akusztikus hangszerekkel, és a Mendelssohn kamarazenekar vonósaival, ezzel teremtve meghitt hangulatot ezen a karácsony közeli estén, ahol a koncertre látogatókat ismét egy családiasan berendezett színpad és remek koncert fogadja.
 
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egyik legigényesebb magyar zenekarként, ismét nagy érdeklődésre tarthatnak számot ezen a koncerten is! S hogy ez az est ne a korábbiak egyszerű megismétlése legyen, újfent nagy dobásra készül a csapat: meghívják vendégnek kiadójuk összes művészét és néhány olyan zenész-előadót, akikkel pályájuk során együtt zenéltek valamilyen formában, és akikkel különleges hangulatú jamboree-ra lehet számítani.
 
Eljön Schmidt Vera, a Megasztárban feltűnt énekesnő, és biztos hozza megszokott társát, a gitárját, hogy dalaival ajándékozza meg és varázsolja el a közönséget. Feltehetőleg ezen az estén már készülő második lemeze dalaiból is hallhatunk majd néhányat.
 
Hobo dalainak szerzője, a Macskafogó nagysikerű rajzfilm 4 gengszter patkányának egyike, a gitáros-blueslegenda, Tóth János Rudolf is eljön, aki noha már nem fiatal és számos lemezen játszik, számos lemez zeneszerzője, mégis most készül első szólólemezének megjelentetésére, amely dalokat még sosem hallhatott a közönség élőben ezen koncert előtt.
 
Az este legillusztrisabb sztárvendégeként fellép velünk Rúzsa Magdi, az aranytorkú énekesnő, akinek több dalát is Jamie írta, aki nem mellesleg Magdi zenekarában is tagként játszott a nyár folyamán. Magdi ritkán vállal ilyen vendégszerepléseket, mégis ennek a kérésnek nem tudott ellenállni, és több, eddig még nem hallott dalt hallhat majd a nagyérdemű ezen az estén.
 
A fellépő vendégek mellett néhány szót ejtve a további közreműködőkről, jelen lesz a Wolf Péter vezényelte Mendelssohn kamarazenekar is, illetve a már megszokott vokál-szekció: John Murphy, de mellettük idén először velünk lesz az Avis-Cantrix Leánykórus is, akik a JamieRobi dalokat kórusműként feldolgozva fogják előadni és kísérni a zenekart.
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink